Közélet

Szeged, felavatva: X5-ös BMW-vel karambolozott a tram-train (frissítve, sérült is van)

“Egy bömös belerongyolt a vasútvillamosba” – írta Zétény nevű olvasónk, az eset reggel fél 9 környékén történt a Boldogasszony sugárút és a Liliom utcák találkozásánál. A balesetben egy sérült van, cikkünk megírásának pillanataiban a nagyállomás felé menő belső sávot foglalja el az összetört BMW X5.

Cikkünk folyamatosan frissül.

EZ VOLT A TRAM-TRAIN ELSŐ SZEGEDI BALESETE

A koccanás – mondhatni – történelmi, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a november végén elindult tram-train Szegeden balesetezzen. A csattanás során kitört a járat jobb első ablaka, egyben megsérült a lökhárító sarka is, a SUV-nak a bal oldala sínylette meg a találkozót. Hogy a BMW hogy került a sínekre, egyelőre talány.

ÚJABB FEJLEMÉNYEK: 15 MÉTERT TOLHATTA A BMW-T A VASÚTVILLAMOS, MIRE SIKERÜLT MEGÁLLNI

Cikkünk megjelenése óta csak úgy záporoznak az olvasói helyzetjelentések, a beszámolóitok és a rendőrségi, katasztrófavédelmi információk alapján az alábbi sztori körvonalazódott ki:

  • Szeged365 olvasói beszámolók alapján a baleset oka az lehetett, hogy az X5-ös ott akart balra fordulni, ahol senkinek sem lehet.
  • A tram-train legalább 15 méteren át tolta maga előtt a BMW-t, mire sikerült megállni.
  • Az esetben a személyautó sofőrje sérült meg, akinek a kézfeje beszorult az ütközés során. Őt a mentők kórházba szállították.

Kiss Balázs kollégánk a helyszínről jelentkezik:

A BALESET MIATT A TÖMEGKÖZLEKEDÉS IS VÁLTOZIK

A baleset miatt az Anna-kút – Szeged vasútállomás között pótlóbuszok közlekednek – adta hírül az SZKT. Mint írják az Anna-kút – Európa liget – Szeged Plaza között villamosok közlekednek, a vasútvillamos (tram-train) járatai Rókus vasútállomásig mennek. A Rókus Vasútállomás – Anna-kút között villamos közlekedik.

MEGÉRKEZETT A HIVATALOS, KATASZTRÓFAVÉDELMI VERZIÓ

Egy Hódmezővásárhely irányából érkező villamosvasúttal ütközött össze egy gépkocsi a szegedi Boldogasszony sugárúton, a Batthyány utca közelében – írja a katasztrófavédelem hivatalos közleménye. A városi hivatásos tűzoltók a kormánylégzsákot leszorítva nyújtottak segítséget az autó vezetőjének kiszállásában, valamint áramtalanítottak. A villamosvasút utasai elhagyták a szerelvényt. A belváros felé vezető útszakaszon, illetve a villamos vonalának mindkét irányában forgalmi akadály van a baleset miatt.

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Az ördög nem alszik, korábban két alkalommal koccant a vasútvillamos Hódmezővásárhelyen, illetve egyszer az őzekkel is meggyűlt a baja a két város között félúton.

Tesztüzemben lévő tram-train vs autó, szeptemberben:

Ugyanez, rögtön 2022 első napján:

…és egy randevű az őzekkel, rögtön az utasforgalmi próba első napján, november 30-án:

Hálás köszi az olvasói fotókért Balázsnak!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb