Kikapcs

Párduc-Gate: megszólalt Kerecsend polgármestere, ő is látott valamit

A Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyei észlelések után a hétvégén Heves megyében vélték látni az ország nagymacskáját – írtuk meg szombaton, az ügyben most megszólalt az érintett Kerecsend polgármestere, Sári László is. Ő is látott valamit.

KISKUNHALAS, SZOLNOK, KERECSEND… MERRE MEGY A CICA?

Egy hónappal ezelőtt robbant be a köztudatba a magyar párduc (?), az első körben Kiskunhalasnál lőtt felvételről a rendőrség kijelentette, hogy valódi, és vélhetően egy nagymacska rajta. A helyszínen nyomokat is találtak, de maga az állat nem lett meg. December óta a rendőrség

  • Kecskemétről,
  • Ballószögről,
  • Kengyelről,
  • Szolnokról,
  • de az ünnepek előtt még Szegedről is kapott bejelentéseket, az utóbbi kapcsán ki is vonultak a Hattyasi Kiskertekbe, ahol egy árva párducot sem találtak.

SÁRI LÁSZLÓ IS LÁTOTT VALAMIT

A hétvégén napvilágot látott, azóta közel 400 ezer nézőig jutó felvétel az egri járáshoz tartozó Kerecsendnél készült, az “operatőr” nagyjából 60 centi magasnak tippelte a videóban szereplő állatot:

Az ügyben a HEOL megkereste Sári Lászlót, Kerecsend polgármesterét, hogy kiderítsék, a településen mit szólnak a felvételhez nomeg azt, hogy a község első embere mit gondol az egészről.

A polgármester elég szűkszavúan nyilatkozott, mint elmondta, ő maga is találkozott a párduccal, ami nem volt más mint egy fekete macska. 

VEPRIK RÓBERT SZERINT NEM ÁRT SZKEPTIKUSAN KEZELNI A TÉMÁT

“Egyelőre érdemes szkeptikusan kezelni a kérdést, de nagy a felelősség: ki kell deríteni, hogy valóban párduc kóborol-e szabadon az országban” – fogalmazott pár napja Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. A rendőrség kérésére egyébként az intézmény munkatársai is kivonulnak az észlelések helyszínére. Az igazgató szerint a gyakorlat akkor vált át aktív kereséssé, ha bebizonyosodik, az állat tényleg párduc. Az emberek védelme elsődleges fontosságú, miközben persze semmiképp sem lehet a ragadozó elpusztítása a cél.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb