KözéletSmart Szeged

Sci-fi, szegedi módra: mesterséges intelligenciával adják vissza a betegek hangját az SZTE kutatói

A dysarthria olyan beszédprobléma, amely alapvetően betegség vagy akár baleset következtében teszi mások számára alig érthetővé, sokszor érthetetlenné az érintettek beszédét. A Szegedi Tudományegyetemen most a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, hogy a betegek a saját hangjukon tudjanak újra kommunikálni – adta hírül az SZTEinfo.  

Dr. Ivaskó Lívia, a Szegedi Tudományegyetem docense a dysarthria-projekt felelős kutatója. A Proof of Concept által támogatott kutatásban kollégáival arra törekednek, hogy segítséget nyújtsanak olyan emberek számára, akik baleset vagy valamilyen, az idegrendszert érintő betegség következtében elvesztették azt a képességüket, hogy érthetően tudjanak artikulálni, illetve beszélni. 

„Ők pontosan tudják, hogy mit szeretnének mondani, de nem képesek úgy megformálni a szavaikat, hogy az a hallgatóság számára jól érthető legyen. Emiatt a veszteség miatt nehéz számukra a társas interakció a mindennapok során, de ez okból akár a munkahelyüket is elveszíthetik. Nekik szeretnénk segíteni egy olyan alkalmazással, amely az ő beszédmintájukat alakítaná át érthető beszéddé” – mondta el a kutatást vezető nyelvész, Dr. Ivaskó Lívia.

Ehhez nagyon sok hangmintára van szükségük, mert az eljárás a mesterséges intelligencia tanulási képességét hívja segítségül. Azaz minél több a minta, annál pontosabb átalakítást tud majd végrehajtani az alkalmazás. 

A projekt interdiszciplináris szemléletben valósul meg, amelyben az SZTE részegységei közül a Neurológiai Klinika, az Informatikai Intézet, az Informatikai Szolgáltató Intézet is kapcsolódott a Fejlődéses és Neuropragmatikai Kutatócsoporthoz. Nyelvészek mellett informatikusok, orvosok, logopédusok is részt vesznek a közös kutatásban, amelyben a mesterséges intelligencia alapú modern technológiával hangból hangot készítenek.

Az érintettek körében a projekt előkészítése során történt felmérésekből kiderült, hogy a legtöbb esetben örülnének a személyek annak, ha a saját hangjuk lenne az, amin megszólalhatnak, vagy kifejezhetik gondolataikat. Ez adta az alap célkitűzést, vagyis azt, hogy az ő hangjukat alakítsák át mások számára is érthetővé.

„Abban bízunk, hogy ez a projekt segíthet az ezzel a problémával küzdőknek, hogy sikeresebbek legyenek a társadalmi kapcsolataikban, a magánéletben és a munkájukban. Ha a kommunikációs helyzetekben jobban boldogulnak, akkor az életminőségük is javulni fog, és többen lesznek képesek az önállóbb életvitelre” – nyilatkozta Dr. Ivaskó Lívia.

Forrás: SZTE info

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb