Szegedi Arcok

Hivatalosan is felelős foglalkoztatónak minősítették a CE Glass vállalatot, Szeged környékén ők az egyetlenek, akik a legmagasabb minősítést kapták

Hivatalosan is felelős foglalkoztatónak minősítették a Szegedről indult üvegfeldolgozó vállalatot, a CE Glasst, ráadásul a megszerezhető legmagasabb minősítést kapták meg – olvasható a vállalat pénteki közleményében.

Mint írják, a cégek minősítését az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. végzi, célja, hogy a vállalatok felelős foglalkoztatói magatartására hívja fel a figyelmet, elismerjék a cégek jó gyakorlatait, a minősített cégeket példaként állítsák más vállalatok elé, ezzel lendületet adva nekik, hogy ők is elinduljanak a felelős foglalkoztatói szemlélet irányába.

A MEGYÉNKBEN EDDIG EGYETLEN VÁLLALAT SEM KAPTA MEG AZ ARANY MINŐSÍTÉST

A közleményből az is kiderült, hogy jelenleg országos szinten 200 partnercége van az OFA-nak, akik közül eddig mindössze 8-an érték el a legmagasabb, arany fokozatú minősítést. Csongrád-Csanád megyében eddig egyetlen vállalat sem szerzett felelős foglalkoztató minősítést. Az arany fokozatú cégek táborát a CE Glass olyan vállalatok mellett erősíti, mint a Praktiker vagy a Continental veszprémi üzeme.

9 TERÜLETEN VIZSGÁZOTT REMEKÜLA CE GLASS

A minősítés során az OFA 9 területen vizsgálja a vállalatok jó gyakorlatait, eredményeit, lépéseit, szemléletét. Ezek a területek a bérezés, béren kívüli juttatások, a tudástranszfer (a tudás továbbítása, befogadása és használata), vagyis a kollégák képzése, a munkakörnyezet fejlesztése, a fizikai és mentális egészségi állapot megőrzése, a munkahelyi közösségi és társadalmi jól-lét támogatása, rugalmasság a foglalkoztatásban, a munkavállalók részvétele a döntéshozatalban, valamint a visszacsatolás és értékelés. Annak megfelelően, hogy mennyi területen és milyen lépéseket tesz a cég, ítél oda az OFA bronz, ezüst, illetve arany minősítést. A CE Glass minden területen előrehaladott, 21. századi, modern vállalati szemléletet és gyakorlatokat képvisel, és a fenti témák mindegyike kapcsán be tudtak számolni jó gyakorlatokról, ezért is kapták meg az arany fokozatot.

FEJLETT KÉTIRÁNYÚ KOMMUNIKÁCIÓ ÉS HATÉKONYSÁG

Az OFA tanácsadója, aki a CE Glass minősítési folyamatát koordinálta, személyesen adta át a CE Glassnak az erről szóló oklevelet Szeged határában lévő üzemükben. Ökrös Zsuzsanna szerint a CE Glass igazi gyöngyszemnek számít. „Nagyon fejlett náluk a kétirányú kommunikáció a vezetők és a munkatársaik között. Ez náluk sokkal erőteljesebben jelen van, mint átlagban a többieknél. Ide sorolható a menedzsment negyedévenkénti értékelése és célkitűzése, valamint az egy évben kétszer elvégzett elégedettségi felmérés és az annak során összegyűlt ötletek megvalósítása, majd visszacsatolása a dolgozóik felé. Kiemelném még, ami az egész minősítési folyamatot végigkísérte, ez pedig a hatékonyság érzete. Minden kérdésre a leghatékonyabban válaszoltak, és minden, a témához kapcsolódó intézkedést bemutattak félrebeszélés nélkül.” Az OFA február 17-én 14 órától a CE Glass részvételével online kerekasztal-beszélgetést tart „Fókuszban Kiválóságaink – Felelős Foglalkoztatói arany minősítés és ami mögötte van” címmel.

Nem ez az egyetlen bezsebelt kitüntetése a CE Glass vállalatnak, legutóbb a Családbarát Vállalat címét is megkapták. Erről bővebben itt:


Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: ecuadorian gold mushrooms
  2. Visszajelzés: fortnite hacks
'Fel a tetejéhez' gomb