Mindenmás

Egy Szeged környéki polgármester letartóztatását indítványozta az ügyészség, Putnik Lázárról lehet szó

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a három férfinak, akik egy munkásszálló építése során okoztak 222 millió forint vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek – olvasható az ügyészség szerda reggeli közleményében. Mint írják, egy polgármester, egy önkormányzati alkalmazott, és egy építőipari cég vezetője érintett az ügyben.

A vádirat szerint egy Szeged környéki település polgármestere 2017. júliusában nyújtott be támogatási kérelmet a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalhoz, melynek alapján még ugyanezen év októberében 222 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a község a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól. A pályázattal összefüggésben kapcsolattartóként az önkormányzat egy alkalmazottját jelölték meg. A pályázatban a projekt teljes bekerülési költségét 371 millió forintban jelölték meg, 149 millió forint saját forrás megléte mellett.

TÚLÁRAZOTT KIVITELEZÉS

A polgármester a támogatási kérelemben a beruházás teljes költségét valótlanul túlárazta az eljáró kormányhivatali alkalmazottakat megtévesztve. A közbeszerzésbe egy a polgármester ismeretségi körébe tartozó budapesti építőipari céget vontak be, melyre azért volt szükség, hogy a túlárazott kivitelezéssel összefüggésben számlák kibocsájtásával a támogatási összeg lehívását biztosítsák. A valóságban a kivitelezést a polgármester által kijelölt cégek végezték, az általa irányított önkormányzati alkalmazott közvetítésével.

AZ ELCSALT PÉNZBŐL INGATLANT VÁSÁROLT A POLGÁRMESTER

A közlemény szerint a munkásszálló kulcsrakészen 258 millió forintból megvalósult, a fent maradó 113 millió forintból a budapesti cég vezetőjével a polgármester mintegy 70 millió forintot a saját cégének utaltatott, majd abból társasházakat épített, ingatlant vásárolt. A fenti összegből 10 millió forintot még egy szociális szövetkezetnek utaltak, míg a további összeg sorsa egyelőre ismeretlen. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. Az eljárás meghiúsításának veszélyét alátámasztják azok az adatok is, melyek szerint a polgármester és munkatársa többször próbáltak tanúkat befolyásolni. Az ügyészi indítvány tárgyában a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója fog dönteni a mai napon megtartott ülésein.

ÚJSZENTIVÁN POLGÁRMESTERÉT KEDDEN VETTÉK ŐRIZETBE

Elég parányi az esély arra, hogy a fent említett közlemény nem a kedden őrizetbe vett Putnik Lázárról szól, az RTL értesülése szerint ugyanis nyomozók vitték magukkal otthonából az újszentiváni polgármestert. A csatorna híradója úgy tudja, hogy január 20-án Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt tartottak házkutatást az újszentiváni polgármesteri hivatalban, az azonban nem derült még ki, hogy a NAV nyomozói vették-e őrizetbe a független településvezetőt.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: niches youtube
'Fel a tetejéhez' gomb