Közélet

A „Mercur Díjat”, vagyis a legrangosabb kamarai díjat idén Nemesi Pál kormánybiztos kapta

Szegeden nehéz úgy sétálni, hogy ne találkozzunk olyan épülettel, amit ne a Nemesi Pál által alapított FERROÉP Zrt. épített, vagy újított fel. A teljesség igénye nélkül: a Szegedi Zsinagóga, a REÖK Palota, a Szegedi Vár, az Ifjúsági Ház és a II-es Kórház felújítása is a nevükhöz köthető, továbbá meghatározó kivitelezői feladatokat végeztek a Pick Rt. technológiai korszerűsítésében és a Szegedi Tudomány Egyetem beruházásaiban. Van olyan szegedi épület, amiért Építőipari Mesterdíjat, egy másikért pedig Nívó Díjat is vehettek már át. Bár nem szegedi, de Szeged melletti az egyik legkülönlegesebb építési feladatuk a Makovecz Imre tervei alapján készült makói Hagymaház megépítése is. A hozzánk eljuttatott információk alapján az is kiderült, hogy Nemesi Pál kormánybiztos már nem a FERROÉP Zrt. tulajdonosa. A kormánybiztost fel is hívtuk telefonon, és a díjról valamint a generációváltásról kérdeztük.

“Nagyon köszönöm a gratulációt, jól esik visszagondolni a kamarai évekre, amikor az akkor még Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként 2008-2020 között a megyei vállalatok versenyképesség növelésében, és a munkaerőpiaci problémák megoldásában segíthettem.” – nyilatkozta Nemesi Pál a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A hozzánk eljutatott levélben többek között a következőket írták le:

Szakmai pályáját az építőiparban a DÉLÉP Magas és Mélyépítő Vállalatnál kezdte. 1982-ben a CSOMIÉP Tanácsi Építőipari Vállalathoz kerül művezető beosztásba. A vezetői ranglétrát végigjárva termelési főmérnökként éri utol az építőipar első nagy válsága. Majd 1990. január 1-jén alapítja meg a teljes égészében magyar tulajdonú FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. jogelődjét, melynek alapítása óta társtulajdonosa és vezetője volt 2022 februárjáig. 

Természetesen a generációváltásra is rákérdeztünk Nemesi Pál kormánybiztosnál: “2019-ben határoztam el, hogy igyekszem a lehető legtöbbet adni Szegednek és a régiónak abból a tudásból, tapasztalatból amit a pályafutásom alatt szereztem. Annak idején fiatal koromban többen mentoráltak engem is, akkor tanították meg velem, hogy mennyire fontos segíteni a fiatalabbaknak, segíteni az adott gazdasági régiónak. Tehát 2019-ben, bár nem sikerült a polgármesterválasztáson nyertesként befutni, de amit akkor elterveztem, arról nem mondtam le: Szeged központtal történelmi fejlődést elérni a Dél-Alföldön. Persze akkor még nem sejtettem mekkora fába vágom a fejszém még így a földi pályafutásom alatt, de én ilyen makacs fajta vagyok. Mondhatni egyszerű mérnök ember: elkészítem a tervem, majd véghez viszem. Szeged és a régió pedig megérdemli a történelmi fejlődést, mégha ezt vannak, akik máshogy is gondolják. Így tudatosan terveztem a kamarai elnöki leköszönésem után a cégemben a generációváltás lebonyolítását is. Nem egyszerű egy élet munkáját átadni, de boldog vagyok, mert családon belül sikerült megoldani a vezetőváltást. Szerencsés voltam abban is, hogy kiváló szakemberekkel dolgozhattam már jó pár éve, ami miatt, egy ilyen hatalmas vállalatnál is különösebb nehézség nélkül sikerült megoldani a generációváltást. Most még van egy nagy feladatom, Szeged központtal végrehajtani a Dél-Alföld történelmi fejlődését. Ezen a területen is sok elhivatott választott és kinevezett vezetővel tudok együtt dolgozni, így csapatban sokkal könyebb ez a gigászi feladat is.” – fejtette ki hosszabban Nemesi Pál kormánybiztos.

A díjat személyesen Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke adta át ma a MKIK Gazdasági Évnyitóján!

Érdekel Szeged jövőképe? A “Szeged fejlesztése mesterfokon – fenntartható és ellenállóképes városok” című rendezvényről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb