Smart Szeged

Impozáns helyen várja az ügyfeleket az új kormányablak: átadták a Mórahalmi Járási Hivatal új épületét

Március 19-én, szombaton átadták a Mórahalmi Járási Hivatal új épületét. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Juhász Tünde, Csongrád-Csanád megye kormánymegbízottja, B. Nagy László, a térség országgyűlési képviselője, Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, valamint Mihálffy Béla, a Csongrád-Csanád megyei 2-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje.

A MÓRAHALMI JÁRÁSI HIVATAL ÉPÜLETE HAZAI FORRÁSBÓL, 430 MILLIÓ FORINTBÓL KÉSZÜLT EL

Juhász Tünde, Csongrád-Csanád megye kormánymegbízottja elmondta, az új kormányablak a mórahalmi járásban a harmadik, a megyében a tizenharmadik. A több mint 30 ezer lakosú járásban a hét éve működő kormányablakokban 320 ezernél is több ügyfelet szolgáltak ki. A kormányablakokban jelenleg már több mint 2500 különböző ügytípusban lehet ügyet intézni. A megyében az elmúlt hét évben több mint 9 milliárd forintot fordítottak az ügyfelek fogadására szolgáló épületek korszerűsítésére. A Mórahalmi Járási Hivatal több mint 500 négyzetméteres alapterületű, háromszintes épülete hazai forrásból 430 millió forintból készült el, részletezte a kormánymegbízott.

A MÓRAHALMI KORMÁNYABLAK FONTOS SZEREPET KAP A VAJDASÁGI MAGYAROK ÜGYEINEK INTÉZÉSÉBEN IS

B. Nagy László, a térség országgyűlési képviselője, egykori kormánymegbízott azt emelte ki, hogy a mórahalmi a megyében az egyik legnagyobb forgalmú járási kormányablak, és fontos szerepet kap a Vajdaságban élő magyar állampolgárok ügyeinek intézésében is.

A KORMÁNYHIVATALI RENDSZER BEVÁLTOTTA A HOZZÁ FŰZÖTT REMÉNYEKET

Gulyás Gergely a Mórahalmi Járási Hivatal új épületének átadásán elmondta, 2010 és 2014 között számtalan országos és helyi szerv egyesítésével, közös vezetés alá vételével jött létre az egységes magyar közigazgatás-irányítás. Ennek köszönhető, hogy még a legalapvetőbb igazságokat is megkérdőjelező politikai viták során sem kérdés, hogy a kormányhivatali rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jól működik, a polgárok megelégedésére intézi a közügyeket – jelentette ki a miniszter. “A területi közigazgatásban felgyorsultak a határozathozatalok, ma már eredményesebben, egyablakos rendszerben lehet az ügyeket intézni” – közölte Gulyás Gergely.

AZ ORSZÁG VERSENYKÉPESSÉGÉT JAVÍTJA, HOGY EGY HELYEN, GYORSAN SZOLGÁLJÁK KI AZ ÜGYFELEKET

Mihálffy Béla, a Csongrád-Csanád megyei 2-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta, a közigazgatás fejlesztése soha nem volt politikai kérdés. Konszenzus volt abban, hogy az állam és az állampolgár közötti kapcsolatot minél magasabb szintre kell emelni. A szolgáltató és ügyfélbarát közigazgatás nemcsak egy jól hangzó gondolat, hanem összefoglalása is annak, ahogyan a kormánytisztviselők nap mint nap ellátják feladataikat. Az ország versenyképességét javítja, hogy egy helyen, gyorsan szolgálják ki az ügyfeleket – mondta el a képviselőjelölt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb