Közélet

Orbán Viktor a NATO-csúcsról: nem lesz légtérzár, Magyarországra védelmi célzattal települnek majd katonák

A NATO-csúcson sikerült a magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdeket érvényesíteni, Magyarország nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába – közölte csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök videónyilatkozatában.

A kormányfő úgy fogalmazott: hosszú tárgyalások fejeződtek be, nehéz szülés volt, de sikeres. “A magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdekeket sikerült érvényesítenünk. Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába, elfogadták, hogy fegyvereket sem küldünk, sőt, Magyarország területén keresztül sem haladhatnak fegyverek Ukrajna területére” – jelentette ki.

ELVETETTÉK A LÉGTÉRZÁR GONDOLATÁT IS

Értékelése szerint ezt azért tudták elfogadtatni, mert a NATO-nak az lett a közös álláspontja, hogy a legfontosabb közös NATO-cél az, hogy a háború semmiképpen se lépje túl Ukrajna határait. Közölte, hogy ezért elvetették a légtérzár a gondolatatát is. Egy Ukrajna feletti légtérzár azonos lett volta a légi háborúval – hangsúlyozta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez nem fog megtörténni és ez jó hír Magyarország számára. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy döntöttek az Ukrajnával szomszédos közép-európai országok – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia – megerősítéséről is. Hozzátette: ide védelmi célzattal települnek majd NATO-erők. “Várjuk őket, jönnek törökök, olaszok és horvátok, valamint lesznek amerikaiak is” – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ők a magyar honvédséggel együtt fogják garantálni Magyarország és a magyar emberek békéjét és biztonságát.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb