Szegedi ArcokVideo365

Mi a tanulás sikerének titka? – Barbara Oakley Szegeden járt, és elárulta

A Déli-sarkon ismerkedett meg férjével, a hadseregben tanult meg oroszul és egészen középiskoláig gondjai voltak a matematikával. Barbara Oakley, a Szegedi Tudományegyetem oktatója éppen az iskolai nehézségek hatására dolgozta ki azt a tanulást segítő módszert, amelyet ma a világ minden táján használnak.

A Szegedi Tudományegyetem vendégeként Magyarországra látogatott Barbara Oakley, amerikai mérnök professzor, akinek tanulást segítő Learning How to Learn című Coursera kurzusa a világ legnépszerűbb tananyagainak egyike. A több mint 3 millió tanulni vágyót vonzó online tanfolyam egyedülálló tanulásmódszertani tanácsok közvetítésével nyújt segítséget. Tapasztalatait milliós példányszámú bestsellerekben, valamint a New York Times és The Wall Street Journal hasábjain osztotta meg. A professzor pedig most az SZTE Nemzetközi- és Közkapcsolati Igazgatóságának adott interjút.

A SIKER TITKA

A terebélyes interjúból kiderült, hogy mi Barbara Oakley könyveinek, és a kurzus népszerűségének titka. Mint mondta, amikor az emberek elvégzik a kurzust, olyan betekintést nyernek a tanulás belső törvényszerűségeibe, idegrendszeri hátterébe, mint korábban soha. “Először is nem a tanulás unalmas, általánosan használatos módszerét választottuk, amelyben a tanulás történetéről szól 3 hét vagy fejezet, újabb 3 hét arról, hogyan tanulnak az újszülöttek és így tovább, a legvégén pedig egy kis rész arról, hogyan tanulhatunk hatékonyan, de abban sem igazán kitérve az idegrendszer működésére. Mi megfordítottuk és az agy összetettségével kezdtünk és azzal, hogyan tanulunk, ráadásul mindezt úgy, hogy, egyszerű, sok esetben vicces hasonlatokat használunk annak érdekében, hogy az emberek megértsék, hogy ezek a dolgok valójában nem bonyolultak, hanem a gyakorlatban is hasznosak ” – mesélte Barbara Oakley.

FOLYAMATOSAN BŐVÍTSÜK CÉLJAINKAT

Felmerült ugyanakkor az a kérdés is, hogy mi a legfontosabb dolog, amit szeretett volna megosztani olvasóival, követőivel, a kurzus hallgatóival? Barbara Oakley erre kérdésre válaszolva elárulta, azt, hogy ne csak kövessék a szenvedélyüket, hanem folyamatosan bővítsék a céljaikat. “Mindenki azt mondja, hogy kövesd az álmaid. Az emberek nagy részének hasonlók az álmai, ezért az igazán sikeres emberek állandóan tágítják az érdeklődési körüket és nem félnek kilépni a komfortzónájukból. Azok, akik akkor érzik jól magukat, amikor kilépnek a kényelmi zónájukból, biztos, hogy új készségeket sajátítanak el, fejlődni fognak és hamarabb elérik a céljaikat. Ez egyébként az egyéni élet és a családi élet területén is ugyanígy működik” – mondta a professzor.

ROSSZUL MENT A MATEMATIKA, MEGSZÜLETETT EGY ÚJ TANULÁSI MÓDSZER

Honnan ered a tanulás új módszere? – tette fel a kérdést az SZTE, amelyre Oakley elmondta, hogy a tanulás folyamatával azért kezdett el foglalkozni, mert nagyon rosszul ment neki a matematika az általánosban és a középiskolában is. “26 évesen a hadseregben kezdtem el oroszul tanulni – egyébként a magyar nyelvet is választhattam volna – és az ottani tanulási folyamat rádöbbentett arra, hogy sokféleképpen gazdagíthatjuk a tudásunkat és óriási különbségek lehetnek a hatékonyságban. Tehát megtanultam, hogy hogyan lehet egy nyelvet gyorsan és jól elsajátítani, majd elhatároztam, hogy ezt kipróbálom a matematika, a tudomány más területein is” – vallotta be, majd arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lesz a jövő oktatása elmondta, hogy ezt nehéz megjósolni, de úgy gondolja, hogy maga az általános oktatás sokáig olyan marad, amilyen most, mert a nevelés nagyon lassan változik.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb