Közélet

Orbán Viktor: Azt javasoltam Putyinnak, hogy azonnal hirdessen ki tűzszünetet

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán 14 órakor nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita Kolostor rendezvénytermében. Az esemény pontos témáját nem közölték, mi viszont arra tippelünk, hogy szó lehet:

  • a választási győzelemről,
  • az orosz-ukrán háborúról,
  • a jogállamisági eljárásról,
  • és az új kormány első intézkedéseiről.

A most kezdődő eseményről természetesen percről percre tudósítunk Nektek élőben. Itt tudod nézni a sajtótájékoztatót:

FRISSÍTVE (14:10): KEZDÜNK

A mostani sajtótájékoztató egy politikai alapszabályt tör meg. A győztesek vicceket mesélnek, a vesztesek pedig sajtótájékoztatót tartanak – kezdte Orbán Viktor a sajtótájékoztatóját Kovács Zoltán államtitkár társaságában. A választási eredmények értékelésével kezdte beszédét a miniszterelnök, mint mondta, ez minden idők legjobb választási eredménye: visszamentünk egészen a rendszerváltozásig, és egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot – fogalmazott. Három tényezőnek tudja be a győzelmet a kormányfő:

  • A magyarok békét akarnak. Emlékeztetett arra, hogy a békemissziót már a választások és a háború előtt megkezdte a kormány. Először jómagam próbálkoztam, a kicsit küldik előre. Majd a németek és a franciák – emlékeztetett.
  • Magyarország egy sikeres ország. Magyarország és Lengyelország a két sikertörténet, itt a legmagasabb a GDP-növekedés, a legalacsonyabb a munkanélküliség és itt a legnagyobb a családtámogatások aránya. És Magyarországon történt a legnagyobb adócsökkentés.
  • Ellenzék. Annyit mondanék az ellenféllel kapcsolatban, hogy ez egy csak a hatalomért koalíció volt, ami szerinte tiszteletlenség a választókkal szemben. Mi a szív és a szenvedély kampányát képviseltük – emelte ki. Később többször is “csak a hatalomért” koalíciónak nevezte az ellenzéki összefogást.

FRISSÍTVE (14:15): OLYAN KORMÁNY ALAKUL MAJD MAGYARORSZÁGON, AMELY HISZ A NEMZETÁLLAMBAN

Az eseményen Orbán Viktor kiemelte, hogy olyan kormány alakul majd Magyarországon, amely hisz a nemzetállamban. Mint mondta, Európáról a víziója változatlan a kormánynak. Olyan kormány kapott felhatalmazást, amely hisz a nemzetállamban. Ez a létünk fundamentuma, ennek a gondolata reneszánsza is lesz – mondta Orbán Viktor. A sorscsapások nemzetközi természetűek, a hatékony válaszok viszont lokálisak. A vízió másik pillére, hogy megerősítjük szövetségeinket – emelte ki. “Továbbra is az EU-ban képzeljük el Magyarországot és aktívan részt kívánunk venni annak alakításában. Sokkal erősebb hadsereget akarunk építeni idehaza” – tette hozzá.

FRISSÍTVE (14:18): SÜRGŐS TEENDŐK

Első helyen a béke van a sürgős teendők között – kezdte a rövid távú feladatokat. Itt az első lépés a tűzszünet, majd egy európai konferenciának kell következnie. Emlékeztetett: a háború egyre brutálisabb és ha nem lesz tűzszünet, akkor még több szenvedés jöhet el. A második fontos teendő a családok védelme. A második fontos teendő a családok védelme. A szankcióknak Európa fizeti az árát – vélekedett.

FRISSÍTVE (14:19): MAGAS ENERGIAÁRAK

A magas energiaárak ügyében azonnal brüsszeli intézkedésekre van szükség. Amíg a háború tart, addig minden adminisztratív előírást, ami az árakra vonatkozik, fel kell függeszteni. Itt három lépést sorolt fel:

  1. Fel kell függeszteni az ETS rendszert.
  2. Fel kell függeszteni azt a szabályozást, ami összekapcsolja a villamos energia árát a gáz árával.
  3. Fel kell függeszteni, hogy kötelezően be kell keverni biológiai eredetű komponenst az üzemanyagba.

FRISSÍTVE (14:21): ORBÁN VIKTOR BESZÉLT PUTYINNAL

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy ma hosszasan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Azt javasoltam Putyin elnök úrnak, hogy azonnal hirdessen ki tűzszünetet – mondta. Jöjjenek el Budapestre: ő, az ukrán elnök, a francia államfő és a német kancellár – részletezte. A válasz pozitív volt, de ennek feltételei vannak – árulta el Orbán Viktor.

“200 ezer magyarunk van Kárpátalján és nekünk ő értük van felelősségünk. Akkor tudják elkerülni a háborút, ha minél hamarabb béke és tűzszünet van Ukrajnában” – mondta Orbán Viktor.

FRISSÍTVE (14:30): HA KELL, RUBELBEN FIZETÜNK A GÁZÉRT

Arra a kérdésre, hogy Magyarország kész-e rubelben fizetni az orosz gázért, a kormányfő úgy reagált: “nekünk nem okoz semmilyen gondot rubelben fizetni. Ha az oroszok azt kérik, mi rubelben fizetünk.”

FRISSÍTVE (14:32): OROSZ KAPCSOLATOK

“Volt egy orosz politikája a mi közösségünknek. Aztán volt egy fordulat: 2008-ban eldőlt, hogy nem veszik fel Grúziát. 2008-ban meg lehetett volna szavazni ezt a javaslatot, de a Nyugat úgy döntött, hogy nem vesszük fel őket. Akkor megértettem, hogy erőviszonyok kezdődnek, akkor vettem fel a kapcsolatot Putyin elnökkel. Ekkortól lehet mondani, hogy Oroszország is része lesz az új európai biztonsági helyzetnek” – emelte ki a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy a legutóbbi időkig e szerint haladtunk, de itt történt változás a mostani háborúval. “Új dolog kezdődik, de még nem tudom megítélni, hová fog ez kifutni, hogy ez új vasfüggönyt eredményez-e – válaszolt. Kérdés, hogy Ukrajna ütköző állam lesz-e például” – jegyezte meg. Egy akkora ország, mint Magyarország, nem fogja tudni eldönteni ezeket a kérdéseket, addig pedig próbáljuk menteni a menthetőt – emelte ki Orbán Viktor.

FRISSÍTVE (14:39): PAKS II. – 2023-BAN EBBŐL NEM LESZ ERŐMŰ

Az EU oldalán merülhet fel probléma a Paks II. kapcsán, mert onnan érkeznek a szankciók – felelte. Általában nem értünk egyet a szankciós politikával, de az EU egysége fontos – emlékeztetett egy újabb kérdésre válaszolva. Egy szövetségnek vagyunk a tagjai, ezért legyen – tette hozzá. “A nukleáris energia kérdése semmilyen javaslatcsomagban nem szerepel, ezért a paksi beruházás a korábbi szerződések szerint folytatódhat” – vetítette előre. Mint mondta: “szerintem geopolitikai összefüggése is van a sokat (belföldről és külföldről is) támadott beruházásnak.” Ha ezek a támadások nem lettek volna, akkor ez az erőmű már üzemelne 2023-ban és az energiaválságban nagyobb mozgásterünk lett volna, főleg a gázról való leválás tekintetében – magyarázta. “Úgy látom, hogy ebből 2023-ban nem lesz atomerőmű. Elveszítettünk a támadások miatt jónéhány évet. Ennek most isszuk a levét “- vélekedett Orbán Viktor.

FRISSÍTVE (14:44): PUTYIN HÍVTA ORBÁN VIKTORT

“Ő hívott engem. Mindenki, aki gratulálni akart, ezt tette” – válaszolta arra a feltett kérdésre Orbán Viktor, hogy ő hívta-e az orosz elnököt, vagy fordítva. “Magyarország a NATO tagja, és ezzel tisztában vannak az oroszok. Mi nem ellenségeket akarunk gyűjteni, hanem barátokat, és ezt világosan el is mondtuk. De ők most nem tartanak minket barátoknak. Ők nem kérnek tőlünk semmit” – válaszolta a kérdésre a kormányfő. “Felépítettünk egy jól működő kapcsolatrendszert, amit most törnek szét. A szankciók és a nyugatiak nyomása elvezethet oda, hogy ebből a kapcsolatból nem marad semmi. Egy biztos: Oroszország lesz és ott lesz, ahol most. És majdnem ennyire biztos, hogy Magyarország is lesz. Ezt értjük mi is és ők is” – fűzte hozzá.

FRISSÍTVE (14:46): MEGVÉDJÜK A MAGYAR CSALÁDOKAT

Az inflációs hatásoktól megvédjük a családokat – tette hozzá. “Mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a magyar családokat, a hatásokat tompítani kell” – fejtette ki az eddig bevezetett ártsop-intézkedések kapcsán.

FRISSÍTVE (14:48): JOGÁLLAMISÁGI ELJÁRÁS

“Megvárjuk, amíg a jogállamisági eljárás elindulásáról szóló levél ideér” – fogalmazott. “Akármi van abban a levélben, nem engedünk semmilyen nyomának, így nem fogunk fegyvert szállítani, nem fogjuk engedni a szankciók kiterjesztését és nem engedünk a gender-ügyben” – fejtette ki. “A legnagyobb probléma a gender ügy és az EU-s szankciók olaj és gázra történő kiterjesztése. Ez egy vörös vonal” – tisztázta a kormányfő, hogy mi az, amivel nem értenek egyet az Európai Bizottsággal és ami akadálya lehet az RRF-források kiutalásának. Szerinte a Bizottság korrupcióval kapcsolatos felvetéseiről már megállapodott Brüsszel és a magyar kormány.

FRISSÍTVE (15:09): REZSICSÖKKENTÉS ÉS BENZINÁRSTOP

Fenntartható-e a benzinárstop és a jelenlegi formájában a rezsicsökkentés? – hangzott a kérdés. Orbán Viktor kifejtette: “az árkorlátozó intézkedéseknek vannak határidejei. Addig mindenképpen fennmaradnak és minél nagyobb mértékben szeretném fenntartani ezeket a későbbiekben is. Tárgyalni kell a bankokkal, a Mol-lal, az üzemanyag-kereskedőkkel is és az élelmiszer-kereskedőkkel is” – mondta.

FRISSÍTVE (15:44): LÁZÁR JÁNOS VISSZATÉRHET A KORMÁNYZÁSBA

Nem lehetetlen Lázár János visszatérése a kormányba – felelte egy, a Telex által feltett kérdésre Orbán Viktor, a szerdai nemzetközi sajtótájékoztatón belül.

FRISSÍTVE (15:50): NEM LESZNEK MEGSZORÍTÁSOK

Kizárható-e az, hogy lesznek megszorítások Magyarországon? Tette fel a kérdést a 24.hu újságírója, Nagy Gergely Miklós. “Kizárható” – válaszolta Orbán Viktor.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb