Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: Szonda Zsanett, aki megjárta Washingtont, és még a volt amerikai elnökkel, Bill Clintonnal is találkozott

Washington D.C., Bill Clinton és az ENSZ – nem is gondolnánk, de mindnek köze van Szegedhez, pontosabban Szonda Zsanetthez, aki szegedi lévén megjárta Amerika fővárosát, és még az egykori elnökkel, Bill Clintonnal is találkozott. Zsanett szerkesztőségünknek írt élménybeszámolót a kalandjairól és tapasztalatairól, amit most megmutatunk Nektek!

Szonda Zsanett még 2020-ban jelentkezett egy internetes hirdetés által a CWMUN New York ENSZ modellezés programra. Egy olasz diplomáciai szervezet által ösztöndíjat kapott a rendezvényre, amit egy interjú után nyert el. Zsanett eredetileg 2021 márciusában utazott volna Amerikába, de az eseményt a pandémiás helyzet miatt júliusra, majd október végére halasztottak. “A beutazási korlátozásokat november elején oldották fel, így várható volt, hogy ismét halasztásra kerül. Hosszú várakozások után végre idén márciusban kijuthattam az eseményre. A várakozással teli szűk másfél év online képzésekkel és felkészítő programokkal telt, ez alatt az idő alatt szakot is váltottam nemzetközi tanulmányokra. Idén március 19-én utaztam ki, hogy még a konferencia előtt felfedezzem a fővárost, Washington D.C.-t” – mesélte szerkesztőségünknek a koronavírus-járvány miatt kialakult kálváriáját Zsanett.

OROSZ – UKRÁN KONFLIKTUS, EGYENESEN AMERIKÁBÓL

Mint mondta, ezek után próbált ott is olyan programokat szervezni magának, amik a későbbi terveihez kapcsolódva hasznosak lehetnek, így nagyon várta már, hogy személyesen is találkozzon Bill Clintonnal. “Még Washingtonban voltam, amikor a hírt kaptuk, hogy a konferencia nyitó ünnepségének díszvendége az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke, vagyis Bill Clinton nem tud jelen lenni karantén kötelezettség miatt. Csalódottak voltunk, hiszen többen ezt a találkozást vártuk a legjobban, reménykedtünk hátha fordul a helyzet, és valahogy mégis találkozhatunk egy volt amerikai elnökkel, hiszen nem minden nap adódik ilyen lehetősége az embernek” – emelte ki a fiatal szegedi lány, de hozzátette, hogy így sem telt eseménytelenül a megnyitó: Andrij Sevcsenko ukrán focista a fiával együtt vett részt az eseményen. “Rengeteg dolog szóba került az aktuális ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban, és az ottani fiatalok helyzetéről, melyekről kérdéseket is tehettünk fel. Hatalmas élmény volt” – mesélte Zsanett.

POLITIKAMENTES TÁRSALGÁS, EGY VOLT AMERIKAI ELNÖKKEL

Mint Zsanett kiemelte, a második nap elején kapták a hírt, hogy a záróünnepségen mégis részt vesz maga Bill Clinton is. “Nyilván mindenki az első sorok egyikében szeretett volna ülni. Mi két órával beengedés előtt mentünk oda, és így sikerült legelöl bejutnunk. A beszélgetés körülbelül 40-50 perces lehetett, ami nagyon érdekes volt, főleg úgy, hogy engem nagyon érdekel a diplomácia, a nemzetközi, és amerikai helyzet is. Főként a fiatalok inspirációján volt a hangsúly, teljesen politikamentes volt a társalgás Clintonnal, és Sevchenkoval is” – folytatta a beszámolót a szegedi lány.

190 ORSZÁG ÉS RENGETEG TAPASZTALAT

Mindezek után Zsanett azt is elárulta, hogy maga a rendezvény úgy épült fel, hogy mindenki véletlenszerűen csoportokba lett sorolva, és mindenki egy országot kapott. Minden csoportnak más volt a témája. “Az én kis csoportomnak a “hogyan épüljünk fel a COVID-19 vírusból, a 2030-as fenntarthatósági célokat figyelembe véve” volt a témája, az országom pedig Kína volt. Mindenki a saját országa szerint készült fel, és úgy próbáltunk megoldást találni a problémákra, mintha ez egy igazi ENSZ közgyűlés lenne, minden a való életben hivatalos formalitást betartva. Nagyon nehéz volt, de minden pillanata megérte, hiszen 190 országból érkező diákoktól tanulhattam, és szerezhettem barátokat” – zárta gondolatait Szonda Zsanett, aki ezáltal hatalmas tapasztalatra tehetett szert.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb