Mindenmás

Volt valami a Magyarország felett is áthaladó, majd Zágrábban lezuhant drónban, de nem polgári vagy katonai robbanószer

Egy hónappal ezelőtt, márciusban zuhant le a horvát főváros, Zágráb mellett egy ukrán Tu-141 Sztrizs típusú katonai drón, ami Magyarország felett is áthaladt. Mint azóta kiderült, a lezuhant drón OFAB 100-120 típusú bombát szállított, de az nem tartalmazott katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagot – közölte szerdán a Zágráb megyei államügyészég.

Ivana Bacic, a horvát szakértői és kutatóközpont bűnügyi igazságügyi szakértője elmondta: kétségtelen, hogy a robbanást egy robbanószerkezet és egy olyan robbanóanyag okozta, amely nem tartozik a katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagok közé. “Nagy energiájú, de nem szokványos anyagot használtak, amely a robbanás során teljesen lebomlott, így nem lehet azonosítani” – hangsúlyozta.

A FEKETEDOBOZ IS MEGSEMMISÜLT

Az MTI tudósítása szerint Ivana Bacic elmondta, hogy az eredeti bombák legfeljebb 46 kilogramm TNT-t tartalmaznak, ezek felrobbanása után feketedés jellemző. Ilyen nyomokat nem észleltek – tette hozzá. A vizsgálat azt is megállapította, hogy egy nagyon jól karbantartott drónról volt szó, amely meghibásodás miatt zuhant le. A repülőgép feketedoboza megsemmisült. A nyomozás arra nem adott magyarázatot, milyen céllal és kik indították el a szovjet gyártmányú, Tu-141-es típusú drónt.

MAGYARORSZÁG LÉGTERÉN IS ÁTREPÜLT

A pilóta nélküli repülőgép március 10-én egy kollégium közelében zuhant le, és csapódott a földbe a horvát fővárosban, a becsapódás helyén mintegy 5 méter átmérőjű kráter keletkezett. Személyi sérülés nem történt, de a környéken megsérült 96 gépkocsi, a károk összértéke 600 ezer kuna. A drón több NATO-tagország, így Magyarország légterén is átrepült. A szövetségesek szorosan együttműködnek a vizsgálatok során, hangoztatták a horvát hatóságok.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb