Közélet

A koronavírusban elhunytak emlékét őrzi a két új kereszt Kiskundorozsmán

Két új kereszttel bővült a kiskundorozsmai Hősök ligetében álló kápolna homlokzata. Mihálffy Béla a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, és mint kiderült, a két kereszt a Covid-19-ben elhunyt kiskundorozsmai lakosok emlékére lett állítva.

A parlamenti képviselő posztjában megköszönte a támogatást:

  • Dr. Czakó Anikónak,
  • Tóth Györgynek,
  • Szilágyi Gábornak,
  • Nagy Csabának,
  • az Ungi Bt.-nek,
  • Hajnal Efraimnak
  • és a Sztriha Kálmán Alapítványnak.

1858-BAN ÉPÍTETTÉK A KÁPOLNÁT

Dorozsmán, a Hősök ligetében 2012-ben avatták fel a lakossági összefogásból és adakozásból újjáépült kálváriát, mellyel a terület visszanyerte méltóságát, újra élettel telt meg a liget – írta akkor a Szeged Panoráma, most pedig végre a helyére került a két kereszt is. Mint kiderült, a kápolna első hiteles ábrázolása az 1881-ben kiadott „Dorosma nagyközség” belterületének térképén is megtalálható volt. Akkor a liget helyén temető volt, és ebben a temetőben állt a kápolna, amit 1858-ban építettek ide 500 forintért.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb