Sport

“Ha tisztelet van, akkor kibékíthetetlen ellentét nincs” – ez a Marian Cozma vendégszektor üzenete Szegeden

Tavaly júniusban derült ki, hogy a Pick Aréna kézilabdacsarnok vendégszektora a 13 éve elhunyt Marian Cozma nevét fogja viselni. Hivatalosan két napja adták át a szektort az Arénában, ahol a Pick Szeged mellett a Telekom Veszprém képviselői is meséltek az ezzel kapcsolatos érzéseikről, amit a kékek Facebook oldalán jelentettek meg.

“Tisztelet ez a Veszprémnek, és tisztelet a Cozma családnak, valamint a kézilabdának, a sportnak, és a fair play-nek is. Lehet így is hozzáállni a sporthoz” – fejtette ki gondolatait Dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Szeged elnöke a Marian Cozma vendégszektorral kapcsolatban.

A GESZTUS, AMI A KÉZILABDÁN IS TÚLMUTAT

“Nagyon sokszor hallhattuk, hogy a Veszprém-Szeged micsoda egy kibékíthetetlen ellentét, de ez most egy nagyon jó példa arra, hogy mégsem” – véli Dr. Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy minden kézilabdás egy nagy család tagja, majd egy eredeti Cozma mezt nyújtott át a szegedi vezetésnek. Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója azt nyilatkozta, hogy nagyon szépen szép gesztusnak tartja azt, hogy a vendégszektort Marian Cozmáról nevezték el, mint mondta: “ez mindenféleképp a sporton, és a kézilabdán is túlmutat.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb