Szegedi Arcok

“Lassan minden olyan lesz, mint a rémálom előtt” – 106 nap után ölelhette először át kislányát a szegedi klinikán műtüdőre kapcsolt kismama

Kétszer leállt a szíve, sőt a családját is behívták már elbúcsúzni ahhoz az anyukához, aki harmadik kislányával várandósan kapta el a koronavírus fertőzést és került tavaly decemberben a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Intenzív Osztályán közvetlenül a szülés után műtüdőre. Állapota olyan súlyos volt, hogy mindenki a legrosszabbra készült, ám a kismama csodával határos módon felépült. Baranyai Tímea az átélt megpróbáltatásokról a Borsnak adott interjút.

A SZEGEDI KLINIKÁN HÁROM KISMAMA ÉLETÉT IS ECMO GÉPEK SEGÍTSÉGÉVEL MENTETTÉK MEG

2021 decembere óta a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetek következményeként ECMO gépek segítségével műtüdőre kapcsolva mentettek meg három kismamát a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai, akik szerencsére mind gyógyultan hagyhatták el a kórházat újszülött gyermekükkel együtt.

TÍMEA EGY PILLANATRA LÁTHATTA CSUPÁN ÚJSZÜLÖTT KISLÁNYÁT, MIELŐTT RÁKAPCSOLTÁK A MŰTÜDŐRE

Köztük volt Baranyai Tímea is, aki a harmadik kislányával volt várandós tavaly, amikor kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Olyan rohamosan romlott az állapota, hogy a kórházban közölték vele, csak a műtüdős kezelés mentheti meg. Miután a kismama december 13-án, császárral életet adott gyermekének, – akit akkor csupán egy pillanatra láthatott -, mélyaltatásba helyezték és rákapcsolták a műtüdőre – írta a Bors nyomán az Origo.

A KISMAMA 106 NAP UTÁN TÉRHETETT HAZA CSALÁDJÁHOZ

Tímea számára egy hosszú álomnak tűnt az egész, miközben az orvosok és nővérek az életéért küzdöttek. Végül, 70 napig tartó, ECMO-gép segítségével végzett műtüdő kezelést követően, március végén, 106 nap után mehetett haza férjéhez, két kislányához és akkor ölelhette magához először harmadik gyermekét, Noémit.

FEBRUÁR ELEJÉN BEHÍVTÁK A CSALÁDJÁT, HOGY BÚCSÚZZANAK EL TŐLE

Ez idő alatt voltak nagyon komoly mélypontok, amikor nem lehetett tudni, Tímea felépül-e. “Február elején behívták a családomat, hogy búcsúzzanak el tőlem. Be is jöttek, és bár nincs rá orvosi magyarázat, onnantól rohamosan javulni kezdett az állapotom, nem sokkal később fel is ébresztettek a kómából. Most, egy hónappal a hazajövetelem után már azt mondom, lassan minden olyan lesz, mint a rémálom előtt.” – mesélte az édesanya.

Forrás: origo.hu/borsonline.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: กงล้อ888
'Fel a tetejéhez' gomb