Blog

Gratuláció, sehol? Hékás, egy Szegedi Nő lett az ország köztársasági elnöke!

Kereken két hónapja dőlt el, hogy Novák Katalin lesz Magyarország:

  • első női,
  • első szegedi,
  • egyben az eddigi legfiatalabb köztársasági elnöke.

Két hónap, 60 nap, 1.440 óra, 86.400 perc, 5.184.000 másodperc. Ennyi ideje választották meg a ma hivatalba lépett, szegedi születésű, az egykori Ságváriban érettségizett, a Szegedi Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, három gyermekes édesanyát államfőnek. És igen, ennyi ideje lett volna Szeged polgármesterének, hogy összehozzon egy:

  • “gratulálok, Elnökasszony!”
  • “gratulálok, Kati!”
  • vagy valami hasonló nyilatkozatot, közösségi média posztot, esetleg bármit, ami méltó ahhoz a történelmi helyzethez, hogy Szeged 839 éves története során először köztársasági elnököt delegál az ország élére, pont Szeged Napja előtt másfél héttel.

Nem sikerült.

Sőt, ahogy elnézem, a kötelező jelleggel gratulálgató fideszes képviselőket leszámítva nagyon másnak sem, a különféle közösségi média csoportok telis-tele vannak anyázással, az utóbbi pár hétben pedig gyakorlatilag divat lett elküldeni a p@csába Novák Katalint, nő létére. Ne már, gyerekek. Értem én, hogy van, akinek nem tetszik (statisztikailag az ország közel felének), hogy fideszes arc lett a köztársasági elnök, sőt, abban az aggályban is van valami, hogy az államfő személye egy pártoktól független, felettük álló személy kellene, hogy legyen (ezt egyébként speciel még soha, senkinek sem sikerült 100%-ban megvalósítani Magyarországon), Novák Katalin pedig narancssárga, de akkor is, az ég szerelmére:

  • egy szegediségére roppant büszke, azt gyakran hangoztató,
  • magasan képzett,
  • szakmailag elismert,
  • és nem mellékesen három gyermeket felnevelő,
  • NŐI államfőről van szó.

Ha a fanyalgók másért nem hajlandóak megadni neki a tiszteletet, legalább az utolsó két tételért tegyék meg. Az pedig valahogy adná magát, hogy a gigapíszí, mindent (sőt, mindent is) és mindenkit gondolkodás nélkül, szemet lesütve, fejet elfordítva elfogadó világunkban egy modern, felvilágosodott gondolkodású egyetemi város polgármestere lenne annyira píszí, hogy elfogadná, hogy a fogalmam sincs már hanyadik fideszes kétharmad után (ismét) fideszes köztársasági elnöke lett az országnak, egyben gratulálna Novák Katalinnak.

Kisházi Sándor

főszerkesztő

Szeged365 – szegedi, független, igazi

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb