Közélet

Szegedi Borfesztivál egy kicsit másképp: így lép fel a megnövekedett szemét ellen a város – interjú Rácz Attila, főszervezővel

Pénteken, két év kihagyás után újra megtelik élettel a Széchenyi tér és kezdetét veszi a 26. Szegedi Borfesztivál. A színes programokkal, kiállítók garmadájával és finom borokkal kecsegtető ünnepségen azonban, ahogy minden nagyobb rendezvényen, megnövekszik a szemét mennyisége a belvárosban. Ezért rá is kérdeztünk Rácz Attilánál, a rendezvényt szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjénél, hogyan készülnek a fokozott szeméthelyzetre.

A SZAKÉRTŐK SZERINT A SZEGED NAPJA ÜNNEPSÉGSOROZAT 10 NAPJA ALATT 300-350 EZER LÁTOGATÓ FORDUL MEG A RENDEZVÉNYEN

Magyarország legnagyobb borfesztiválján, ahol 150 borászat, valamint 130-150 kézműves és kereskedő képviselteti magát, benépesül az egész belváros, melynek minden szegletében üde színfoltként találkozhatunk a különböző kiállítókkal és az eseményhez kapcsolódó programokkal. Mivel minden helyszín nyitott, a látogatói számot nem lehet pontosan mérni, de ahogy Rácz Attila megosztotta velünk, korábban szakértők azt mondták, hogy a Szeged Napja Ünnepségsorozatnak a 10 nap alatt 300-350 ezer látogatója van.

A TAKARÍTÓSZEMÉLYZET ÉJJEL ÉS NAPPAL IS AZON DOLGOZIK, HOGY SZÉP, RENDEZETT KÖRNYEZET FOGADJA A LÁTOGATÓKAT

Ilyen nagyszabású rendezvényen pedig elengedhetetlen, hogy gondoljunk az esemény szükségszerű velejárójára, a fokozott szeméthelyzetre is. Mint Rácz Attila elmondta, ugyanannyi mennyiségű kukával és ugyanolyan létszámú takarítószemélyzettel készülnek, mint korábban. A takarítók a rendezvény 10 napja során nemcsak nappal, hanem éjszaka is azon fognak fáradozni, hogy szép, igényesen rendberakott környezet fogadja a Borfesztivál látogatóit.

A SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉSRE IS NAGY HANGSÚLYT FEKTETNEK A SZERVEZŐK

A környezettudatosság jegyében a szelektív hulladékgyűjtésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, az üvegeket például külön konténerekbe fogják gyűjteni. Újdonság, hogy a 2019-es Bortér után a Szegedi Borfesztiválnál is bevezetik az üvegpoharak használatát, ami azt jelenti, hogy a rendezvényen kizárólag üvegpohárból fogyaszthatjuk majd kedvenc nedűinket.

MŰANYAG HELYETT JÖNNEK AZ ÜVEGPOHARAK

A látogatók kétféle pohár közül választhatnak: az egyik egy visszaváltható, Szeged címeres, a másik, egy nagyobb, a 26. Szegedi Borfesztivál emblémájával, amit mindenki hazavihet magával emlékbe. A poharakat valamennyi borászatnál lehet majd kapni, tehát nemcsak az információs pavilonnál juthatnak hozzá a vendégek, mint ahogy a korábbi években volt. A műanyag poharak száműzésével pedig csökkenthető a szemétmennyiség is.

MINDEN VENDÉGLÁTÓS ÉS BORÁSZ PULTJÁN MEGTALÁLHATÓAK LESZNEK A KÉZFERTŐTLENÍTŐK

A szervezők a higiéniára is nagy hangsúlyt fektetnek, tudtuk meg Rácz Attilától. Mint mondta, a Borfesztivál valamennyi helyszínére kézfertőtlenítő pontokat helyeznek ki, hasonlóan, ahogy a karácsonyi vásárban is tapasztalhattuk, valamint a szervezők minden borász és vendéglátós pultjára biztosítanak kézfertőtlenítő zselét.

PÉNTEKEN LÁTVÁNYOS FELVONULÁSSAL INDUL A 26. SZEGEDI BORFESZTIVÁL

Május 13-án pénteken tehát, elstartol két év kihagyás után a Szegedi Borfesztivál, mely 17:30-kor a Dugonics térről a Széchenyi térig a Pavane Táncegyüttes és a borrendek közreműködésével egy látványos felvonulással veszi kezdetét, majd 18 órakor kerül sor a hivatalos megnyitóra, ahol Botka László polgármester mond majd beszédet.

Fotók: Szegedi Borfesztivál-Szeged Napja Ünnepségsorozat Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb