Közélet

“Egyszerre sírtunk és nevettünk” – nyugdíjba ment a legendás KAMOV Ka-26, elvitték a Szegedi Repülőtérről

“Egyszerre sírtunk és nevettünk: egy KAMOV helikoptert kísértünk utolsó útjára Szegeden” – írta Facebook posztjában a Bujdigép nevű szegedi darus cég, akiket villámgyorsan felhívtunk a fotók megjelenését követően. Mint Rózsavölgyi Vilmos, a Rózsavölgyi Air tulajdonosa, egyben a szegedi repülés emblematikus karaktere elmondta, a gép 1996 óta “lakott” a Szegedi Repülőtéren, volt, hogy napi 60 felszállása is volt, alaposan rászolgált a boldog nyugdíjasévekre.

“Rossz érzés volt nyugdíjba küldeni, szép és jó munkát végzett, rengeteget dolgoztunk együtt” – mesélte a közismert, pont a 66. születésnapját ünneplő szegedi repülős, aki elmondta, 1996 óta szinte csakis ő repült vele, maximum akkor vezette más, ha szabadságra ment. Az HAMMT rendszámú, közel 8 méteres, 2200 kilós vasat több dologra is használták szegedi karriere során:

  • szúnyogirtás,
  • mezőgazdasági repülés,
  • permetezés,
  • műtrágyázás.

Fénykorában napi 60 alkalommal is felszállt, Rózsavölgyi Vilmos szerint korához képest remek formában van, a nyugdíjazás fő oka, hogy az orosz gyártmányhoz egyszerűen lehetetlen alkatrészt szerezni, volt, hogy 5-6 évig kellett vadászni hozzá a különféle darabokat.

MÉG SOK MOSOLYT FOG CSALNI A SZEGEDI GYEREKEK ARCÁRA

A daruzást végző cég ügyvezető-tulajdonosa, Bujdosó József azt is elárulta, mi lesz a KAMOV sorsa. Mint magyarázta, egy Szegeden készülő, keleti jármű gyűjtemény kiemelt része lesz, ha minden jól megy, rengeteg mosolyt fog még a szegedi gyermekek arcára csalni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rózsavölgyi Vilmos szerint a gép most is működőképes, csak vizsgája nincs a repüléshez, de a jövőben néha napján még be fogják indítani – persze csak lent, a földön.

EGY LEGENDÁS TÍPUS, A KAMOV TERVEZŐIRODÁBÓL

A Ka–26 névre hallgató, Hoodlum NATO-kódú csodát az 1960-as években a Szovjetunióban, a Kamov tervezőirodában fejlesztették ki. A koaxiális rotorelrendezésű, dugattyús motoros, könnyű, többcélú helikopter sorozatgyártása a Kumertau-i és Ulan-ude-i Repülőgépgyárban ment 1969-től. A gyártását az 1980-as évek közepén fejezték be, addig összesen 816 darab készült belőle. Elsősorban mezőgazdasági szerepkörben alkalmazták, de használták személyszállításra és katonai célra, futár feladatokra is. A helikoptert Magyarországon napjainkban mezőgazdasági munkára (például permetezésre, műtrágyaszórásra) használják.

Néhány technikai speckó, az igazán geek Szeged365 olvasók kedvéért:

Tömeg- és méretadatok

  • Hossz: 7,75 m
  • Magasság: 4,05 m
  • Forgószárny átmérője: 13 m
  • Üres tömeg: 2200 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 3250 kg
  • Vegyszertartály befogadóképessége: 800 liter (általában 600 literrel töltve)
  • Szórókeret szélessége: 12,4 m
  • Szórási szélessége: 25 m

Motorok

  • Motorok száma: 2 db
  • Motor típusa: Vegyenyejev M–14V–26 kilenchengeres léghűtéses csillagmotor
  • Motorteljesítmény: 265 kW (360 LE) motoronként
  • Üzemanyag-fogyasztása: 180–220 liter/óra
  • Tüzelőanyag típusa: B-100 repülőbenzin
  • Kenőolaj típusa: SAE 50, SAE 60 viszkozitási fokozat (pl. Shell Aeroshell W 120)

Repülési adatok

  • Gazdaságos utazósebesség: 120–140 km/h
  • Hatótávolság: 465 km
  • Csúcsmagasság: 3000 m

27 ALKALOMMAL BALESETEZETT EDDIG MAGYARORSZÁGON A yKA-26, SZEGEDEN EGYSZER SEM

A KAMOV Ka–26 típusú helikopter viszonylag biztonságos, megbízható típusnak számított, Magyarországon összesen 27 alkalommal balesetezett, az első 1970. május 12-én történt Budaörs közelében, az utolsó 2018. április 12-én, Körösladánynál. Szegeden nem történt vele ilyesmi, városunk közelében

  • 2004. szeptember 10 – én a Békés megyei Medgyesegyházán,
  • 2005. július 21-én pedig Csanádpalota mellett szenvedett balesetet.

Fotók: Bujdosó József, Bujdigép

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb