KikapcsVideo365

Szeged365 live: 60 gyermektáncossal indul a REÖK előtt a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóelődásának első nyilvános próbája

Ezekben a pillanatokban vette kezdetét a Magyar Ede téren, a REÖK Palota előtt a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóelődásának, a Szabadság, szerelem! – Petőfi a vitéz című alkotásnak első nyilvános táncpróbája, ahol a darab mintegy 60 gyermektáncosa a Szeged Táncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyüttes közreműködésével ad egy kis ízelítőt az érdeklődők számára a készülő produkcióból.

JÚLIUS 2-ÁN INDUL AZ ÉVAD A DÓM TÉREN

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló Szabadság, szerelem című ősbemutatójával indul az évad a Dóm téren július 2-án. Zsuráfszky Zoltán rendezése a fiatal költő életútját követi végig a magyar néptánc és népzene hagyományos örökségét felhasználva, így alkotva egy kortárs tánc színjátékot. A produkcióban közreműködnek a Szeged Táncegyüttes és a Tiszavirág Táncegyüttes táncosai is.

A mai kis kedvcsináló műsorra Szegedre érkeznek a darab alkotói, Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfzsky Zoltán is, valamint köszöntőt mond Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója.

NÉZD VELÜNK ÉLŐBEN A NYILVÁNOS PRÓBÁT

Magyar Andor kollégánk már a helyszínen van, ahonnan élőben jövünk Nektek!

KONCERTEKKEL ÉS SOKSZÍNŰ ELŐADÁSOKKAL VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET AZ ÚJSZEGEDI SZÍNPAD IS

Nemcsak a Dóm téren, az újszegedi színpadon is számos előadással és koncertekkel várják a nyár folyamán a szervezők az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb