Szegedi Arcok

“Nem adja föl. Nem nyugszik bele. Nem fog veszíteni” – szegedi életmentőből lett országos példakép Lévai Norbert

“Nem adja föl. Nem nyugszik bele. Nem fog veszíteni. Nem tud veszíteni. Hátulról indult, de nem tudja, mi az, hogy hátrány. Azt tudja, mi az, hogy lehetőség” – írta szombat délután a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága Lévai Norbertről, a közismert szegedi tűzoltó-vízimentőről. Norbi egy vele született rendellenesség miatt 25 lábműtéten esett át 25 éves koráig, ekkor határozta el: ő is életeket akar menteni.

25 MŰTÉT, 25 ÉVES KORÁIG, MAJD EGY NAGY ELHATÁROZÁS

“Egy velem született rendellenességnek köszönhetően több, mint két tucat műtéten kellett átesnem ahhoz, hogy felnőttként teljes értékű életet élhessek. Mindegyik rengeteg kockázattal járt, és folyamatos korrigálást igényelt. Elvágták, majd nyújtották a csontot, de volt csontátültetésem is. Sajnos azonban egyik beavatkozás sem sikerült jól, fertőzést kaptam” – mesélte egy korábbi Szeged365 interjúban Norbi, aki a huszonötödik műtétjekor pont 25 éves volt. Sorsszerű, de pont ez mentette meg a jobb lábát. Ekkor határozta el a szegedi fiatalember, hogy maga is az életmentést választja hivatásul:

A fenti, tavaly májusi cikkünk óta nem egyszer írtunk Norbiról, többek között ő volt az, aki áprilisban az első (és a második, harmadik) menekültet kihúzta az Ásotthalom melletti mocsárból:

PÉLDAKÉNT ÁLLÍTOTTA A TÖBBI VÍZIMENTŐ ELÉ A KATASZTRÓFAVÉDELEM

“Lévai Norbert önkéntes tűzoltó és vízimentő Szegeden. Egy vele született rendellenesség miatt 25 lábműtéten esett át 25 éves koráig. A lába megmenekült az amputációtól, ő pedig életmentő lett. Vallja, hogy soha semmit sem szabad feladni. A végsőkig küzd az emberi életért. Nincs olyan, hogy nem ér rá” – írta szombat délután Facebook oldalán a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, akik hozzátették, a szegedi szakember több embert mentett már ki a Tiszából, de a vízbe csúszott autókat sem hagyja ott.

“Nem adja föl. Nem nyugszik bele. Nem fog veszíteni. Nem tud veszíteni. Hátulról indult, de nem tudja, mi az, hogy hátrány. Azt tudja, mi az, hogy lehetőség.”

Norbi és társainak munkájáról hamarosan egy hétről hétre jelentkező videoblog sorozatban számolunk be a Szeged365.hu-n!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb