KikapcsVideo365

“Soha ennyi látogató nem volt még, mint amennyien most jegyet váltottak” – telt házzal startol el pénteken a Deja Vu Fesztivál

Június 3-5 között visszapörgetjük az időt Szegeden, indul ugyanis a 3 napos fergeteges őrület, a 90-es és a 2000-es évek felejthetetlen slágereivel elstartol a Deja Vu Fesztivál az Újszegedi Partfürdőn. A szervezők már gőzerővel készülnek a pénteki nyitásra, már csak az utolsó simítások hiányoznak, mi pedig besurrantunk a Partfürdőre, hogy megmutassuk nektek, hogyan is állnak az előkészületek.

PÉNTEKEN TELT HÁZZAL DÜBÖRÖG A FESZTIVÁL

Cascada, Arash, Basshunter, La Bouche, csak pár legendás név azok közül, akik fellépnek az ország legnagyobb retro fesztiválján péntektől az Újszegedi Partfürdőn. Ahogy Molnár Balázstól, a rendezvény sajtókapcsolati munkatársától a helyszín körbejárásakor megtudhattuk, a pénteki napra már minden jegyet eladtak, 8 ezren fognak együtt bulizni a 90-es és a 2000-es évek legnagyobb slágereire, de szervező véleménye szerint a jegyeladásokat látva valószínű szombaton is telt házzal fog dübörögni a fesztivál.

15 EZER LITER SÖRREL, 2 EZER LITER VODKÁVAL ÉS REPOHARAKKAL VÁRJÁK A FESZTIVÁLOZÓKAT

A környezettudatosság jegyében a rendezvényen bevezették a repoharat, amit az első ital megvásárlásakor kaphatnak meg a vendégek. Ezek a poharak ugyan nem visszaválthatóak, de aki a buli végén visszaadja azt, 300 Ft-tal támogatja a szegedi Gyermekklinikát. Az biztos, szomjas senki nem marad: Molnár Balázs ugyanis azt is elárulta, 15 ezer liter sörrel és 2 ezer liter vodkával várják a látogatókat.

Az őrület tehát holnap kezdetét veszi, délután 4 órakor lesz a kapunyitás, az első koncert pedig a nagyszínpadon 5 órakor fog kezdődni.

Operatőr és fotók: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: niches youtube
'Fel a tetejéhez' gomb