Kikapcs

Lemaradtatok a Gyereknapról? Sebaj, pénteken extra programmal várja a kicsiket a Somogyi Fagyizó

Kisütött a nap, tombol a nyár, és a jó idő mellé egy jó nagy adag fagyi és móka párosul Szegeden, hiszen pénteken délután extra gyereknapi after-rel várja a kicsiket a Somogyi Fagyizó. Ha elegetek van a kánikulából és lemaradtatok a lurkókkal a Gyereknapról, akkor ezt a programot bizony Nektek találták ki!

A szegedi Somogyi Fagyizót már nem kell bemutatni sem a gyerkőcöknek, sem a szülőknek, hiszen ez az a hely, ahol tényleg mindig kitalálnak valamit. Minden második pénteken egy-egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló, szórakoztató performansszal rukkolnak elő a fagyizóban:

  • a vendégük volt már Csatai Gergő Lufizsonglőr, aki május elején egy pompás délutánt varázsolt a gyerekeknek,
  • majd a Csiga Duó adott koncertet a lurkóknak a Szegedi Borfesztivál alatt.

PÉNTEKEN A HABAKUK GYEREKZEKAR VÁRJA A KICSIKET

A Gyereknapra is gőzerővel készültek a fagyizóban, viszont az eső kicsit belekavart a programokba, így inkább a mai napra, azaz péntek délután 17.00 órára helyezték át a rendezvényt, ahol a Habakuk gyerekzenekar fogja egy finom fagyi mellett táncra perdíteni a kicsiket a Belvárosban. Gilinger Péter ügyvezető az előttük álló nyári szezonnal kapcsolatban azt is elárulta, hogy mindezek mellett a hamarosan induló Szegedi Szabadtéri Játékokra extra meglepetésekkel is készülnek, továbbá fontos, hogy az idei szezonban – a szegediek kérései alapján – nagy hangsúlyt fektetnek a glutén-, laktóz- és cukormentes kézműves fagyikra.

A találkozzunk tehát ma:

  • 17.00-kor,
  • a Somogyi u 11. alatt, 
  • a Somogyi Fagyizóban!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb