Kikapcs

Két év kihagyás után idén már lesz Szőregi Rózsaünnep

Két év kényszerkihagyás után idén újra megrendezik a Szőregi Rózsaünnepet – derült ki a szervezők által küldött közleményből. Mint írják, az elmúlt esztendők kihívásai után ismét lehetőség van együtt ünnepelni Szőreg büszkeségét, az Európa-szerte híres szőregi rózsatövet, így a rendezvényt június 24-én, és 25-én szervezik meg a Monti-parkban.

Szőreg a honfoglalás óta a Dél-Alföld egyik legegyedülálóbb helysége, köszönhetően történelmének, földjének, népeinek, hagyományainak és híres embereinek. Elég a monostorra, a szőregi csatára vagy a rózsára gondolni. A rózsafesztivál alkalmával, június 24-én Monostori András idegenvezetések minden sajátossságra kiterjedő sétáján közelebbről megismerkedhetünk a mai és néhai Szőreggel, a sajátosságaival, a jeles alakjaival és anekdotáival – olvasható a Rózsaünnep hivatalos oldalán, ahol már felsorakoztatták a jövő hét végére tervezett programokat.

SZÍNES PROGRAMOK, KONCERTEK IS LESZNEK

A honlapon azt is kiemelték, hogy már a pénteki napon, azaz 24-én sem maradunk programok nélkül. Mint írják a Rózsás Nyárköszöntő délutánon jön:

  • 16.30-kor a Csiga Duó gyerekműsora,
  • 17.00-kor Csatai Gergő lufiszobrász,
  • 17.30-kor a Suhancok néptáncbemutatója,
  • 18.00-kor a Szőregi óvodások műsora lesz,
  • 19.00-kor a Blues Bell zenekar lép fel,
  • 20.45-kor a Happy Gang,
  • 21.30-kor Varga Viktor,
  • 22.00-kor pedig Retro házibuli lesz.

A szombat reggel 10-kor kezdődő programok után a délutáni repertoár így fog kinézni:

  • 16.30-kor Kovács Andy énekesnő lép fel,
  • 17.00-kor lesz a Rózsaünnepi felvonulás,
  • 19.00-kor a Rózsaünnepi megnyitó,
  • 19.05-kor a Szeged Táncegyüttes bemutatója,
  • 19.20-kor a Szőregi Rózsahölgyek avatása
  • 19.40-kor a Szőregért érem és az Év dísznövénykertésze díj átadása,
  • 19.45-kor a Magyarlapádi hagyományőrző néptáncegyüttes bemutatója,
  • 20.00-kor lesz az ABBA Tribute Show,
  • 21.30-kor Szélpál Szilveszter műsora lesz,
  • 22.00-kor pedig utcabál lesz a Green6 Együtessel.

A szervezők mindezek mellett gasztronómiai és kulturális kalandokat ígérnek a bulgáriai Rózsák völgyének kincseiből a Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat és a Szegedi Bolgár Baráti Társaság közreműködésével, de lesz rózsa és dísznövény vásár, valamint rózsa fajtabemutató is. További részleteket itt találsz.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: visit the site
'Fel a tetejéhez' gomb