Kikapcs

Szabadtéri mozivá változik a Dorozsmai Szélmalom

Kevés szebb dolog van Szegeden, mint a legtovább kitartó, ma is látható, Czékus András által 1821-ben megépített Dorozsmai Szélmalom, amely péntek estére szabadtéri mozivá változik. Már a filmválasztás is izgalmas, azonban az igazi show-faktort az adja, hogy Széchenyi 2020-as, kormányzati pénzből rendezik meg Botka Lászlóék, a házigazda szerepében a DK-s Dr. Fodor Antallal.

A vetítés péntek este 20:30-kor indul, a Ridley Scott által rendezett, az Orlando Bloom, Liam Neeson és Edward Norton nevekkel fémjelzett 2005-ös Mennyei Királyságot lehet megnézni díjmentesen, amelyben az a kiskunfélegyházi Juhász Laca a főszereplő dublőre, akivel pont pár hete készítettünk egy nagyobb Szeged365 interjút.

A plakáton azt írják, hogy a vetítés előtt popcornnal vendégelik meg a vendégeket plusz egy “neves” filmkritikussal beszélgetnek majd az alkotásról. Hogy az utóbbi ki lesz, még nem derült ki.

A történelmi kalandfilm sztorija szerint Balian (Orlando Bloom), a hitét vesztett patkolókovács származása ellenére a Szentföldre utazik, ahol akaratlanul is a háború középpontjába kerül. Ám Jeruzsálem hamis csillogása, a lovagok, Tiberias (Jeremy Irons) és Guy de Lusignan (Csókás Márton) ármánykodása közepette beleszeret a szépséges hercegnőbe, majd vezéralakja lesz az eseményeknek. Végül minden bátorságát és tudását összeszedve megpróbálja megvédeni a várost a legendás Szaladin (Ghassan Massoud) hatalmas seregével szemben.

SZABADTÉRI MOZI, BEÉPÍTETT POLITIKUS-SIMOGATÓVAL

A program – amelyet valahogy pont a most hétvégén esedékes, a szegedi városvezetés számára létfontosságú (gyakorlatilag a közgyűlési többség múlhat rajta, mivel mostanában a szegedi DK nem volt hajlandó minden esetben együtt szavazni Botka Lászlóékkal) időközi, kiskundorozsmai választás elé időzítettek – annak a hetek óta folyó szegedi eseménysorozatnak a része,

  • amelyet különféle városrészekben, mindig az érintett, Botka László köréhez tartozó önkormányzati képviselő által headline-olva,
  • de kormányzati (és uniós) Széchenyi 2020-as pénzekből valósítanak meg.

Hogy mindez mennyire klappol bele a “kormány kivérezteti az ellenzéki önkormányzatokat” narratívába, nem tudjuk, minden esetre egy kicsit vicces a Széchenyi 2020 logót látni Botka László neve mellett a plakáton.

A “Helyi identitás és kohézió erősítése Szegeden – a közösség ereje” programra elnyert nem csekély összegből nemrég a Kálvária téren és Régi Posta úti játszótéren is tartottak szabadtéri vetítéseket:

201 ÉVES AZ EGYETLEN, EGYBEN UTOLSÓ DOROZSMAI SZÉLMALOM

A legelső dorozsmai szélmalmot a 19. század elején építették, száz évvel később már 23 működött Kiskundorozsma határában. A legtovább kitartó, ma is látható szélmalmot Czékus András építette 1821-ben, 1920-ig gabonát, utána takarmány őröltek benne.  A hatvanas évek végén a felázás miatt a malom összeomlott, 1972-73-ban az eredeti anyagok felhasználásával építették újjá. 2005-ben egy része ismét összeomlott, szintén felázás következtében, 2006 végére állították helyre.

A meseszép, egyben legendás épület bennünket is megihletett, íme egy tavaly nyári Szeged 365 fotóriport a csodáról:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb