Kikapcs

Közel 60 fiatal részvételével startolt el a XVI. Könnyűzenei tábor Sándorfalván

A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola június 27. és július 1. között rendezi meg a XVI. Könnyűzenei táborát, ahol közel 60 tanulni vágyó fiatalt fogadnak pop, jazz, klasszikus zene, népzene valamint modern tánc műfajban, olvasható a szervezők közleményében.

EGYÉNI ÉS CSOPORTOS ÓRÁKON, ILLETVE MŰHELYMUNKÁK KERETÉBEN TANULHATNAK A RÉSZTVEVŐ FIATALOK

Mint írták, az egyéni és csoportos órák mellett műhelymunkákon sajátíthatják el a zenei műfajok sajátosságait a gitáron, basszusgitáron, zongorán, hegedűn, szintetizátoron, dobon, fúvóshangszereken, népi hangszereken játszó tanulók valamint az énekesek is.

ZENEI ELŐADÁSOK SZÍNESÍTIK A PROGRAMOT

A STAMI tanárain kívül vendégoktatók is gyarapítják a tanulók zenei szókincstárát. A tábort meglátogatja Szendőfi Péter Artisjus díjas dobos előadóművész, ütő tanár, Nagy János Jazz előadóművész, tanár és vendég tanárként jelen lesz Vastag István a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője. Az egész napos oktatás után a hagyományokhoz híven a táborban tanító kollégák minden este fellépnek a sándorfalvi Kastély Kávézó teraszán.

AZ IDEI FELLÉPŐK

  • hétfő (06.27.) Nagy Ádám és Mohai Szilárd gitárduó, Volvox
  • kedd (06.28.) Nagy Sándor Jazz trió, Conchord együttes
  • szerda (06.29.) Fusion Group (Bp), Noise Hackers
  • csütörtök (06.30.) Free Style Chamber Orchestra (Bp), Varga Rudi és bandája
  • péntek (07.01.) Hirtelen együttes 

Végezetül a táborban tanultakat az utolsó napon, július 1-jén pénteken 14:00 órakor a Kastély Kávézó kerthelyiségében adják elő a táborlakók. 

Forrás és fotók: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: พรมรถ
'Fel a tetejéhez' gomb