Közélet

Vasárnap minden kiderül: egy fideszes, egy ex-fideszes és három független jelölt közül kerül ki Újszentiván új polgármestere a letartóztatott Putnik Lázár helyére

Választást tartanak vasárnap Újszentivánon, miután a település korábbi polgármesterét, Putnik Lázárt letartóztatták. A község képviselő-testülete feloszlatta magát, így a polgármester személye mellett erről is döntenek majd holnap a helyiek. Putnik Lázár helyére öten pályáznak a településen. Ulbert Mónika, a Fidesz-KDNP jelöltjeként, négyen pedig függetlenként, ők Binszki Olivér, Bodó Imre korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Maczelkáné Minyó Judit és Waltrich Csaba.

AZ ÜGY IDÉN FEBRUÁRBAN ROBBANT KI

A Szeged melletti mintegy 1900 lakosú község képviselő-testülete február 9-én döntött feloszlatásáról, miután a települést 2006 óta vezető Putnik Lázár (független) polgármestert és két társát nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés gyanúja miatt őrizetbe vették. Putnik Lázárt még februárban tartóztatták le, azt követően, hogy a NAV január végén razziát tartott a csongrádi település polgármesteri hivatalában. Ekkor bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt tartottak házkutatást, és az ügy összefüggött a közfoglalkoztatottak bérével. A vádirat szerint Újszentivánon ugyanis számos közmunkást is „fiktíven” alkalmaztak, ezen felül pedig számos szerb- és román-magyar kettős állampolgárságú fantomszavazót is bejelentettek a csaknem kétezer fős, a déli határ közelében fekvő településre, a NAV-razzia azonban az Újszentiván peremén található munkásszálló építésével volt kapcsolatos.

113 MILLIÓ FORINTOT CSALTAK EL

Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, egy munkásszálló építésével kapcsolatos, több száz millió forintos csalás miatt indult eljárás Putnik Lázár, egy önkormányzati dolgozó és egy vállalkozó ellen. A három férfit nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a beruházást túlárazták, a pályázat szerint a szálló teljes költsége 371 millió forint volt, a kivitelezés azonban 258 millió forintba került. A fennmaradó 113 millió forintból a polgármester mintegy 70 millió forintot a saját vállalkozásának utaltatott, 10 millió forint egy szociális szövetkezethez került, a további összeg sorsa egyelőre ismeretlen.

2019-BEN VOKSTURIZMUS MIATT ÍTÉLTÉK EL PUTNIK LÁZÁRT

Putnik Lázár neve a 2019-es voksturizmus botrány miatt is ismerősen csenghet, akkor a szomszédos Tiszasziget polgármesterével, Ferenczi Ferenccel együtt találta bűnösnek a bíróság, pénzbüntetés megfizetésére kötelezve a Szeged melletti település független polgármesterét.

Az Átlátszó által szemlézett vádirat szerint 2010 és 2014 között a két polgármester és segítőik közreműködésével jutottak fiktív lakcímhez honosított magyarok. A két településvezető összesen 142 esetben asszisztált fiktív lakcímbejelentéshez, egyikük maga is aktívan írta alá a szállásadói lapokat, másikuk pedig szállásadókat beszélt rá a lapaláírásra. A segítők az önkormányzati dolgozók közül kerültek ki. Erről korábban az alábbi cikkünkben írtunk.

JÚLIUS 3-ÁN, AZAZ VASÁRNAP VÁLASZT ÚJSZENTIVÁN ÚJ POLGÁRMESTERT

A polgármesteri székért öten indultak: a választási iroda szerint Dr. Binszki Olivér (akinek édesapja a DK szegedi frakcióvezetője, Binszki József) függetlenként, Bodó Imre szintén függetlenként, ahogy Maczelkáné Minyó Judit és Waltrich Csaba is. Pártszínekben, a Fidesz-KDNP támogatásával Ulbert Mónika lenne polgármester. Ulbert Mónika mellett már többen fel is szólaltak a pártból: többek között Kósa Lajos és Varga Judit is kampányolt mellette, írta meg az Átlátszó.

PUTNIK LÁZÁR RÁCS MÖGÖTT MARAD

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség június elején kiadott közleménye szerint az ügyészi indítvánnyal egyezően a bíróság meghosszabbította Putnik Lázár és két gyanúsított-társa előzetes letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb