Szegedi Arcok

Nem ússzuk meg a hatodik hullámot, jöhet már a nyáron a maszk és a következő oltás? – Dr. Boldogkői Zsolttal beszélgettünk

Még csak július eleje van, javában tombol a nyár, ennek ellenére úgy tűnik, idén nem vett ki nyári szabadságot a koronavírus, Nyugat-Európában már javában tombol a járvány hatodik hulláma, Németországban, Franciaországban és Ausztriában is emelkednek az esetszámok, sőt június végén Szerbiában már a hetedik hullám vette kezdetét. Arról, hogy ezek a tendenciák mit jelentenek ránk nézve, számíthatunk-e már a nyári hónapkban a koronavírus hatodik hullámának beindulására Magyarországon, Dr. Boldogkői Zsolt, molekuláris biológussal, az Orvosi Biológiai Intézet vezetőjével beszélgettünk.

NYUGAT-EURÓPÁBA MÁR MEGÉRKEZETT A HATODIK HULLÁM

A professzor elmondta, Nyugat-Európába már megérkezett a következő, vagyis a hatodik hullám, sőt Portugáliában már lefelé ível. Franciaországban, Németországban, Ausztriában, és Olaszországban viszont felfelé ívelő tendenciát mutat. Azt viszont tudni kell, hogy egy hullámnak nagyon fontos jellemzője, hogy mekkora méretű a csúcsa, mekkora az esetszám egymillió főre levetítve. Portugáliában például körülbelül 2500 fő volt ez naponta, egymillió főre levetítve. Erre halad az említett négy ország is.

“A VÍRUS IS LEGYENGÜLT, MI IS RENDELKEZÜNK MÁR EGY BIZONYOS FOKÚ VÉDETTSÉGGEL, ÍGY NEM VÁRHATÓ, HOGY KOMOLYABB PROBLÉMÁK LEGYENEK A NYÁRON”

“A koronavírus járványnak van egyfajta irányultsága, s egyfajta logikai kényszerből azt mondanám, hogy el fog bennünket is érni” – mondta el Boldogkői Zsolt, majd hozzátette, a nyár egyre intenzívebb, egyre nagyobbak a melegek, egyre kedvezőtlenebbek a körülmények a vírusterjedés szempontjából, így, ha be is érkezik hazánkba az újabb hullám, lehet, nálunk még ennél is kisebb lesz a csúcs. “Most itt a fertőzés számáról beszélünk, a fertőzés súlyossága megint egy más kérdés. Maga a vírus is jelentősen legyengült, bizonyos fokú védettséggel is rendelkezünk, emiatt nem várható, hogy ezen a téren komolyabb problémák legyenek a nyáron” – árulta el a molekuláris biológus.

AZ OMIKRON ALVARIÁNSAI MÉG JOBBAN KÉPESEK TERJEDNI, MINT AZ OMIKRON, ÍGY BIZONYOS SZINTEN A NYÁRON IS FENT TUD MARADNI A VÍRUS

A professzor arra is kitért, mi okozhatja, hogy idén, az előző évekkel ellentétben nem ment úgymond nyári szünetre a koronavírus és már júniusban, júliusban egy újabb felfutó hullámról kell beszélnünk. “Egyértelmű okai vannak ennek. Az omikron egy jobban terjedő variáns, s ennek létrejött két olyan alvariánsa, a BA.4 és főleg a BA.5-ös, ami még jobban terjed – magyarázta Boldogkői Zsolt. Elmondta, noha, nem kedvez a nyári időszak a vírusnak, mivel nagyon ragályos, könnyen el lehet kapni, bizonyos szinten fent tud maradni a nyári időszakban is.

AZ ALVARIÁNSOK NAGYON HATÉKONYAN KI TUDJÁK KERÜLNI A MEGSZERZETT IMMUNITÁST

A vírus részéről olyan mutációk mentek végbe, melyek megnövelik a reprodukciós rátáját, tehát könnyebb elkapni, másrészről viszont le is gyengült. Van viszont egy másik tényező, ami ennek ellenkező irányába hat, az, hogy az alvariánsok nagyon hatékonyan ki tudják kerülni a megszerzett immunitást, amit, vagy a korábbi variánsok elleni oltásokkal, vagy a fertőzéssel értünk el. “Másrészről olyan adatok is vannak, hogy az omikron saját maga ellen nem nagyon véd, ha valaki elkapta az omikront, utána nem sokkal újra el tudja azt kapni. Tehát ez a vírus a fertőzés tekintetében nagyon hatékonyan ki tudja kerülni a megszerzett immunitást, de szerencsére ez a vírus nem túlságosan virulens” – árulta el a professzor.

EGY BIZONYOS ESETSZÁM FELETT ÉRDEMES LENNE MEGFONTOLNI A MASZKVISELÉS ÚJBÓLI BEVEZETÉSÉT

Németországban zárt terekben már újra bevezették a maszkviselést, Franciaországban is javasolják a zárt terekben a maszk újbóli viselését, tehát, ha nálunk is megjelenik a vírus olyan szinten, hogy a napi esetszám körülbelül 1500 fő/millió körül alakul, akkor a tömegközlekedési eszközökön és a zárt terekben érdemes lenne a maszkviselést megfontolni, különösen a veszélyeztettek és az immun problémákkal küzdők körében, mondta el Boldogkői Zsolt.

AZ IDŐSEKNEK ÉS AZ IMMUN PROBLÉMÁKKAL KÜZDŐKNEK LEHETSÉGES, HOGY ÉRDEMES LENNE FELVENNIÜK A KÖVETKEZŐ OLTÁST MÁR A NYÁRON

Nagyon sok olyan kórokozó van, ami ellen gyermekkorban kapunk egy-két oltást és egész életünkre kitart, sajnos a koronavírus nem ilyen. Minél régebben vette fel valaki, annál kevesebb védőhatást nyújt. “Abszolút oltáspárti vagyok, de azt, hogy itt a nyár kellős közepén vegyünk-e fel újabb oltást, nagyon nehéz megmondani. Főként annak a fényében, hogy a Pfizer és a Moderna is kifejlesztett olyan oltást, ami ez ellen a törzs ellen is véd. Ezt kora őszre ígérik, hogy megjelenik a piacon. Ha nem csúszik, lehet, hogy érdemes erre várni. A gond csupán az, hogy nem tudjuk, hogy egy nagyon gyorsan és hatékonyan terjedő vírus, mint az omikron, mikor indít be egy nagyobb hullámot. Lehet, hogy már nem lesz gondtalan az augusztus közepe, vége, de ezt nem lehet tudni pontosan” – vélte a professzor, majd hozzátette, az időseknek és az immun problémákkal küzdőknek lehetséges, hogy érdemes lenne a már meglévő oltásokból felvenniük a következőt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb