Közélet

Orbán Viktor 650 ezer forinttal emelte meg a miniszterek fizetését

Bár a miniszterelnök néhány hete azt mondta, nem most van itt az ideje annak, hogy bérkérdésben előre tudjunk lépni, a miniszteri fizetését jelentősen megemelte: az eddigi 1,9 millió forint helyett az új kormány hivatalba lépése óta már több mint 2,6 millió forintot keresnek – adta hírül az RTL Híradó. Mindez 33 százalékos emelést jelent.

Jelentősen nőtt az új kormányban a miniszterek fizetése a kormány oldalára feltöltött dokumentumok szerint. A parlament júniusban elfogadott egy törvénymódosítást, ami nemcsak Orbán Viktor bérét emelte meg, de egyedül az ő döntésére bízta, hogy mennyi fizetést ad a kormánya tagjainak és az államtitkároknak.

Azóta a csatorna többször kérte a kormányt, hogy adják ki a miniszterek fizetései adatait, mint beszámoltak róla, eddig hiába. Gulyás Gergely a július 7-i Kormányinfón az RTL Híradó kérdésére viszont elmondta, hogy két miniszter, Nagy Márton és Csák János havi ötmillió forintot kap a munkájáért, de „a többiek maradtak ott, ahol voltak”.

TÖBB, MINT KÉT ÉS FÉLMILLIÓ FORINTOS FIZETÉST KAPNAK A MINISZTEREK

A kormány oldalára a napokban – visszadátumozva – feltöltött dokumentumok szerint ez nem így van. Az előző kormányban az 5 millió forintot kereső Süli János és Mager Andrea kivételével havonta bruttó 1 979 400 forintot kaptak a miniszterek a munkájukért, május 25-től viszont 2 632 800 forintra nőtt a fizetésük. 

Az előző kormányban is dolgozó miniszterek így 653 400 forintos emelést kaptak. Ez 33 százalékos emelés, ami jóval meghaladja az éves inflációt és az átlagkereset növekedését is.

AZ ÁLLAMTITKÁROK FIZETÉSÉT IS MEGEMELTÉK

A héten a 24.hu vette észre, hogy – szintén Orbán Viktor döntése alapján – az államtitkárok fizetését is megemelték, 1,75 milllió forintról 1,9 millióra. Gulyás Gergely a heti Kormányinfón azt hangsúlyozta, hogy ez egy infláció alatti emelés. „Ha megnézi az idei béremelkedéseket, az valahol 16 százalék körül van, ezért 8-9 százalékos államtikári béremelést nem tartok ördögtől valónak” – fogalmazott a miniszter.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb