Közélet

“A hatalom a népé!” – Márki-Zay Péter meggondolta magát, majd a helyiek eldöntik, hogy akarnak-e tűzijátok augusztus 20-án, vagy sem

“Ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án?” – tette fel a kérdést csütörtök este Hódmezővásárhely polgármestere arra a kérdésre reagálva, hogy a városban miért akarják megtartani az Államalapítás Ünnepére tervezett tradicionális tűzijátékot, miközben sorra mondják le azt a hazai települések. Márki-Zay Péter ezt egy terebélyes Facebook poszt keretein belül írta, majd a sok negatív komment után úgy néz ki, hogy meggondolta magát és inkább a “nép kezébe” adja a döntést.

LEMONDJÁK A TŰZIJÁTÉKOT HA KELL, DE GYŰJTÉST INDÍTANAK, HOGY KÁRPÓTOLJÁK A VÁLLALKOZÓT

Márki-Zay Péter pénteken reggel újabb Facebook poszttal jelentkezett. A polgármester szerint a csütörtöki kijelentéseire túlnyomórészt negatív visszajelzések érkeztek, amit érvei fenntartása mellett is készséggel tudomásul vesz, ezért a nép kezébe adja a döntést: legyen Hódmezővásárhelyen tűzijáték az augusztusi Államalapítás Ünnepére, vagy sem?

Mint az össz-ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje írta: “megkeressük a helyi konzultáció reprezentatív, gyors és legegyszerűbb módját, hogy megismerjük a helyi lakosság többségi véleményét”, vagyis majd a hódmezővásárhelyiek eldöntik, hogy kell-e tűzijáték, vagy sem. Márki-Zay Péter mindezek mellett azt is írja, hogy amennyiben ez megerősíti a máris kibontakozó tiltakozáshullámot a kormány megszorító intézkedései és a pénzszórásnak ítélt tűzijáték szembetűnő ellentéte miatt, egy héten belül lemondják a már megpályáztatott szolgáltatást. A polgármester kiemelte: “a város a szerződés szerint ebben az esetben sem tudja kárpótolni a vállalkozót, ezért ilyen döntés esetén adománygyűjtést indítunk, melyhez minden felelős polgártársunk anyagi hozzájárulását előre is köszönöm.”

FÉNYFESTÉS MÉG LEHET HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

Hódmezővásárhely első embere azt is írja, hogy bár a vásárhelyi tűzijátékra a beszerzési eljárásban győztes másfél milliós ajánlat eltörpül a kormány és a nagyobb városok költségei mellett, ezt az összeget egyrészt a rezsicsökkentés eltörlése és más kormányzati megszorító intézkedések kárvallottjainak megsegítésére, másrészt a fesztiválok árusainak forgalmának fellendítésére szeretné fordítani. A polgármester bejegyzésében az is olvasható, hogy: “a tűzijáték helyett fényjátékot szorgalmazó javaslatok ugyan nem feltétlenül jelentenek költségmegtakarítást, de az élővilág szempontjából is fenntarthatóbb, akár tartósabb szórakoztatást is nyújthatnak, ezért ezúttal felhívást teszek közzé Hódmezővásárhely kiemelt középületeinek fényfestésére – a nemrégiben Pécsen rendezett Fényfesztivál mintájára” – zárta gondolatait Márki-Zay Péter.

SZEGEDEN PETÍCIÓT INDÍTOTTAK

Két nap alatt 2175 aláírást gyűjtött össze egy szegedi hölgy, aki a polgármestert is megkereste azzal, hogy fújják le a tűzijátékot. A petíció sikerét látva csütörtökön villáminterjút készítettünk vele, ahol több dolgot is felsorolt, amelyek miatt úgy érezte, nem lenne helyes megtartani a 2022-es, szegedi tűzijátékot: 

  • szárazság, klímaváltozás,
  • állatvédelem,
  • ukrán-orosz háború,
  • gazdasági környezet, rezsi – és KATA-ügy. 

Mint Edina (így hívják) elmondta, felesleges pénzszórásnak tartja a tűzijátékot pont akkor, amikor szinte mindenki nehéz időket él meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb