Közélet

Rezsidémon, Paks-2, elszabaduló infláció – „brutális” válságról beszélt Németh Szilárd

„A magyar kormány számára továbbra is a rezsicsökkentés megőrzése a legfontosabb” – szögezte le Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az Index szerint a beszélgetés során a válsághelyzet és a rezsicsökkentés volt porondon.

A rádióműsorban felhívta a figyelmet arra, hogy az elhúzódó háborús válsághelyzet, az elszabadult infláció, a megszakadó ellátási láncok és az Európát sújtó durva energiaválság  közepette kell megőriznie a magyar kormánynak a rezsicsökkentést. Az áram- és gázfogyasztás tekintetében viszont tenniük kellett egy lépést, de itt is fennmarad a rezsicsökkentett ár.

NÉMETH SZILÁRD ISMERTETTE AZ ÁRAKAT, KÖZBEN A BALOLDALBA IS BELERÚGOTT

A villanyért 2523 kilowattóra éves fogyasztásig 1 kilowatt/óra áramot 36 forintért kapnak a magyar emberek. E fölött 70 forint 10 fillér az áramfogyasztás ára, mondta a kormánybiztos, miközben azt is megjegyezte, hogy ha a baloldal által javasolt piaci mechanizmus lenne érvényes, akkor 268 forint felett lenne az áram ára.

“Működik a Paksi Atomerőmű, amely nagyon olcsón és biztonságosan biztosítja a villamos energiát a magyar lakosság számára. Ha pedig már Paks 2 is meglenne, még kedvezőbb áron lehetne biztosítani az áramot a magyar emberek számára” – mondta a kormánybiztos.

A GÁZFOGYASZTÁS KÉRDÉSÉT IS KIEMELTE

Németh Szilárd a gázfogyasztás kérdésére is kitért: nem tudtak az áramfogyasztáshoz hasonló kedvezményt tartani, de itt is megőrizték a rezsicsökkentést. Itt az átlagfogyasztásig 102 forint a köbméterenkénti ár. Az átlagfogyasztás felett viszont 747 forint a gáz köbméterenkénti ára, miközben a valós, piaci ár 1020 forint lenne köbméterenként.

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: ผลบอล
  2. Visszajelzés: diyala research
'Fel a tetejéhez' gomb