Közélet

Kiakadt a Shell: ideiglenesen bezárja több benzinkútját is hazánkban, kettőt pedig kizárólag vállalati ügyfelek kiszolgálására állítanak át

A magyarországi Shell új intézkedéseket jelentett be az ellátásbiztonság növelése érdekében: öt kutat ideiglenesen bezárnak, két kutat pedig kizárólag vállalati ügyfelek kiszolgálására állítanak át – értesült a Portfolio.

A portál azt írja, hogy az elmúlt hónapokban tapasztalt, kiemelkedően megnövekedett üzemanyag-kereslet a nyári autós, illetve aratási szezonban nem mutatja az enyhülés jeleit, eközben a magyar piacon elérhető véges kapacitások miatt átmeneti készlethiányokat lehet tapasztalni. Szorult helyzetbe került tehát a hazai üzemanyagpiac, hiszen részben a benzinárstop miatt is magas az itthoni üzemanyag-fogyasztás: általánosságban 20 százalékos növekedésről beszélhetünk, miközben a környező országokban 20 százalékos csökkenést lehetett tapasztalni.

ÖT KUTAT ZÁRNAK BE IDEIGLENESEN

A lap szerint mindeközben a kínálati oldalon a Mol finomítójának tervezett leállása, és az OMV schwechati finomítójának karbantartása közben bekövetkezett baleset miatt elég komoly feszültség jelent meg az üzemanyagpiacon, regionális szinten. Az iparágra ráadásul egy kevesebbet tárgyalt probléma is nyomást helyez, mégpedig a munkaerőhelyzet, hiszen jelenleg is hosszú sorok kígyóznak a benzinkutakon, ráadásul a kettős árazásra való átállás is hozott sajátos problémákat. A hazai benzinkutakon mindez azt eredményezte, hogy bizonyos üzemanyagfajtákból ideiglenes készlethiány alakult ki. A megváltozott helyzetre reagálva a magyarországi Shell az ellátásbiztonságot fokozó, új intézkedéseket fogalmazott meg:

öt kutat ideiglenesen bezárnak, két kutat pedig kizárólag vállalati ügyfelek kiszolgálására állítanak át.

SZEGED SZERENCSÉRE NINCS A LISTÁN

A Portfolio értesülései szerint a két bejelentett intézkedés közül az első keretében a Shell jelenleg működő 193 töltőállomásából időszakosan öt kutat fog bezárni – vagyis a hazai kutak 2,6 százalékát. Ezek közül:

  • kettő Budapesten,
  • egy Dabason,
  • egy Székesfehérváron,
  • egy pedig Pápán található.

A cél ezeknek a kutaknak az ideiglenes bezárásával az, hogy a Shell képes legyen növelni a logisztikai hatékonyságát. Mindazonáltal a bezárásra kerülő kutak legfeljebb 30 kilométeres körzetében található másik Shell töltőállomás – pontosabban az egyik érintett kúttól közel 30 kilométerre, a többi esetében pedig legfeljebb 10 kilométerre található a következő állomás. Ami a bezárásra kerülő kutak munkavállalóit illeti, ők másik Shell töltőállomásokon dolgoznak a továbbiakban. Hogy az érintett kutak meddig lesznek bezárva, az egyelőre nem világos. Vélhetően, ameddig a hazai üzemanyagpiacon fennáll a mostani feszített helyzet. A másik frissen bejelentett intézkedés, hogy augusztus 3-tól a Shell – kezdetben csak tesztjelleggel – két állomását átállítja olyan üzemeltetésre, hogy az érintett kutakon csak vállalati ügyfeleket fognak kiszolgálni. A két érintett kút Mosonmagyaróváron és Debrecenben található, ezeknél egyébként eddig is a vásárlók hozzávetőlegesen 80 százaléka vállalati ügyfél volt.

HÁBORÚ ÉS KRÍZIS

A lap számításai szerint az ukrajnai háború energiapiaci krízist hozott magával, több nyersanyag mellett a fosszilis energiahordozók ára is jelentősen megemelkedett, ez pedig az üzemanyagárak megugrását eredményezte. Az üzemanyagár-emelkedés inflatorikus hatásának mérséklése érdekében a kormány maximalizálta a hagyományos üzemanyagok árát 480 forintban. Ennek azonban volt egy olyan hozadéka is, hogy a külföldi nagykereskedők nem váltak érdekeltté abban, ezen az áron (veszteségesen) értékesítsék az üzemanyagokat – vagyis egyik oldalról az intézkedés a kínálati oldalon csapódott le. A keresleti oldalon eközben növekedés volt tapasztalható, felerősödött a benzinturizmus (amelyet azóta egy másik intézkedéssel kezelt a kormány), ráadásul a nyári vakációs időszakban alapvetően is 30-40 százalékkal nő jellemzően a kereslet, vagyis egy igen feszített piaci helyzet alakult ki.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb