Közélet

“Megdöbbentő, ami ma hajnalban a szegedi Fidesz-irodában történt” – reagált a helyi KDNP is a történtekre

“Megdöbbentő, ami ma hajnalban a szegedi Fidesz-irodában történt. A baloldal propagandája célba ért. A gyűlölködés palackból kiszabadult szelleme akár emberéletet is követelhetett volna – a pártszékház épületében emberek dolgoznak, családok, gyerekek laknak” – írja a szegedi KDNP szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében arra reagálva, hogy a ma reggel Molotov-koktélt dobtak a szegedi Fidesz-irodára.

A közleményben azt is kiemelték, hogy ez már nem játék. Mint írják, a politikai ellenfeleket érvekkel, vitával, programmal kell legyőzni demokratikus választáson – és nem fizikailag megsemmisíteni. “Szolidaritásunkat fejezzük ki a szegedi Fidesz munkatársai és a környékben élők felé, köszönetünket a rendőrségnek, és józanságra intünk minden politikai erőt a következő napokban városunkban” – zárta gondolatait a közleményben Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb