Közélet

Hét év után ma este megindul a vonatforgalom Röszke és Szabadka között, vasúti jelzőőrök segítik majd a közlekedést

A vasúti járműközlekedés 2022. augusztus 1-jén, azaz ma indul meg a korábbi nyomvonalon, ahol 2015 szeptembere óta szünetelt a közlekedés – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán a Csongrád-Csanád megyei rendőrség. Mint írják, a tehervonatok délután 18 óra és reggel 8 óra között használják majd az érintett vonalat.

A rendőrség arra is kitért posztjában, hogy az adott szakaszon három helyszínen segítik majd vasúti jelzőőrök az éjszakai vonatközlekedést:

  • a Szeged rendező pályaudvar és Röszke között, lakott területen kívüli útszakaszon (43101 számú út 5-ös számú főútra vezető út, Szentmihályteleki bekötő út),
  • a Röszke állomásnál a 43302 számú út és a József Attila utca kereszteződésénél (Röszke bekötőút),
  • illetve Röszke és az országhatár között (Mórahalom bekötő út).

A VONATOK AZ ÁTJÁRÓKBAN 60 KM/H SEBESSÉGGEL KÖZLEKEDNEK MAJD

Mint tovább írják, a teljes vasúti pályaszakasz több olyan vasúti átjárót érint, ahol a „Vasúti átjáró kezdete” (András kereszt) közúti jelzőtáblák lesznek kihelyezve. A vonatok valamennyi vasúti átjárónál 60 km/h sebességgel közlekednek majd. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az alábbi KRESZ szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

  • Vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • A vasúti átjáró előtt meg kell állni, ha a vasúti jelzőőr „Megállj” jelzést ad.
  • Vasúti átjáróba járművel csak akkor szabad behajtani, ha vasúti jármű egyik irányból sem közlekedik, és az áthaladás biztosított.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a tehervonat közlekedés sötétben történik, ezért fokozott figyelemmel közlekedjünk az átjárókban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb