KikapcsVideo365

“A SZIN közönsége a legjobb, akivel életemben találkoztam” – exkluzív Szeged365 interjú Tom Grennan-el

Csütörtök este a SZIN Borsodi nagyszínpadán az angol világsztár, Tom Grennan fantasztikus hangjával és magával ragadó személyiségével lezúzta a színpadot. Az egy órás koncert fénypontja kétségtelenül az volt, amikor egy szegedi egyetemista lányt felhívott magához, és közösen elénekelték a Remind me című számot.

A KONCERT MAGÁVAL RAGADTA A FESZTIVÁLOZÓKAT

Őszintén szólva, lehettek volna többen is a Borsodi nagyszínpad előtti nézőtéren Tom Grennan koncertjén, mert az előadó akkora show-t csinált, hogy simán megérdemelte volna. Akkora dinamika és energia áramlott végig belőle, ami egy pillanat alatt magával ragadta a fesztiválozókat, még a kevésbé ismert számoknál is működött a képlet. Egy biztos, a női rajongókat már azzal megvette, hogy az első számok után ledobta az ingét, de nagyon megnyerő volt az is, hogy folyamatosan kommunikált a közönségével, reflektált az első sorokban tartott szívecskés, rövid üzenetes táblákra.

AZ ÉNEKES ELÁRULTA, HAMAROSAN VISSZATÉR MAGYARORSZÁGRA

“Ezen a fesztiválon volt a legjobb közönség, akivel találkoztam életemben, nagyon köszönöm, hogy eljöttetek” – mondta el az énekes koncert utáni beszélgetésünk során, majd hozzátette, hamarosan visszatér Magyarországra, ám ennek részleteit még nem árulta el.

“NAGYON JÓ LÁTNI, HOGY AZ EMBEREK ÉNEKLIK A DALAIMAT ÉS TUDJÁK A DALSZÖVEGEKET”

Az egy órás koncert fénypontja kétségtelenül az volt, amikor egy szegedi egyetemista lányt felhívott magához, és közösen elénekelték a Remind me című számot. Méghozzá nem is akárhogy, Enid hangjával még az énekest is levette a lábáról. “A magyar lány, aki velem volt a színpadon, nagyon-nagyon jó volt. Nagyon jó látni, hogy az emberek, különösen Magyarországon, éneklik a dalaimat és tudják a dalszövegeket és közben jól érzik magukat” – mondta el Tom Grennan.

A KONCERT UTÁN KIJÖTT BULIZNI A FESZTIVÁLOZÓK KÖZÉ

Interjúnkat követően, ahogy el is árulta az énekes, kijött a backstage-ből és szétnézett a fesztiválon, ahogy rajongói mesélték, autogramot osztogatott és az igazán szerencsések még lencsevégre is kaphatták. Az alábbi képeket, az egyik nagy Tom Grennan fan küldte el számunkra, amikor az énekes a Borsodi Malátabárnál fotózkodott.

Nézd meg videóriportunkat is Tom Grennan-el, melyben belepillanthatsz a szegedi egyetemista lánnyal előadott duettbe is:

Operatőr: Magyar Andor

Fotók: Zombori József

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb