Kikapcs

Úgy vártuk Jason Derulo-t, mint a Mikulást – Szeged365 fotóriport a SZIN utolsó napjáról

Ennyi volt, kész, vége, bezárta kapuit a sorban ötvenkettedik Szegedi Ifjúsági Napok. Ettünk egy szép adag port, ugráltunk az elkörtisztelenedett Majkán és legalább úgy vártuk egy végtelennek tűnő warm up szett alatt Jason Derulo-t, mint anno a Mikulást. Közben persze fotóztunk és videóztunk, első körben érkezzenek az utolsó este villanásai, hamarosan pedig érkezik a Szeged365 aftermovie is.

A SZIN szombati napja hozta azt a feelinget, amitől igazán szerethető a SZIN:

  • Atmoszféra: a SZIN-mentes békeidőkben elhanyagolt benyomást keltő Partfürdő felkapja a legtrendibb, legcsillogóbb party-dresszét, esküszünk, jót tenne a helyszínnek, ha egész évben fesztivál lenne rajta (a környéken lakók idegeinek kevésbé, de ne menjünk bele).
  • Mindenki haver mindenkivel: huszonezer vendég ide, vagy oda a SZIN még mindig olyan mint egy nagy, bratyizós házibuli. Láttatok már olyan fesztivált ahol a Security-arcok mosolyogva köszönnek a bejáratnál? (OK, sokukat ismerem, de most pont vadidegen srácok fogadtak)
  • …és most végre erős is volt: az utóbbi 10-20 évben volt olyan SZIN, hogy érezhetően gyenguszka volt a Line up egy hasonló kategóriában karistoló Fezen vagy Campus Fesztiválokhoz képest, az idén azonban tényleg összeállt egy komoly kártya, Jason Derulo – tól Rag ‘N Bone Man-ig elég komoly nevek szaladtak le a Partfürdőre.

Ami nem jó, az nagyjából megoldhatatlan probléma ezen a helyszínen:

  •  akkora a por, hogy egy hétig köpi az ember,
  • a belvárosban lakók sikítófrászt kapnak,
  • plusz (és ez kevésbé helyszín-specifikus) 27 perc sorban állás. Nekem ennyibe telt kikérni két sört szombat este, pedig ügyesen helyezkedtem, na.

MAJKA, FORRÓNACIK, JASON DERULO-K

Nagyot mentek Majkáék szombat este, még magamon is meglepődtem, mennyire jól érzem magam (alapból valahogy nem voltam 100%-ig beleszerelmesedve az ózdi hős zenéibe, de ez most tényleg rendben volt). A frontember érezhetően egy kicsit fáradt volt a péntek esti, telt házas Budapest Park koncertje után, de hozta a formáját, a bandában két éve Kollányi Zsuzsit váltó Nika hangja viszont olyan elementáris erővel csapott le a SZIN népére, hogy a fejünk leszakadt. Döbbenet, mekkora kakaó van a 36 éves énekesnő torkában.

Ricsárd táccs mi, Jason Derulo és Orbán Viktor gyakori emlegetésével, szombat estéről:

A floridai világsztár Jason Derulo előtt egy amerikai warm up DJ érkezett a színpadra (az RNB mágus saját, házi lemezlovasa volt az, a nevét nem tudtuk meg), aki érezhetően nem akarta ellopni a show-t, így aztán elég tinglitangli szettet rakott a Partfürdőn. A gond csak ott volt, hogy egy kicsit hosszú lett a bemelegítés, Jasonünk sehogy sem akart megjönni, ez abból is lejött,

  • hogy a warm up arc gyakran és idegesen nézegetett oldalra, a technikai pult felé,
  • a LED falra kivetített – az arcát közelről mutató – képen látszott, hogy kicsit kezd pipa lenni,
  • közben pedig “még 5 perc és jön Jason” ígéretekkel tartotta a lelket a közönségben, viszont az öt percek sehogy sem akartak lepörögni.

A Zsigubigule (Wiggle Wiggle Wiggle feat Snoop Dogg) előadója végül megjött, ha már Majka forrónacikat emlegetett, egy csapat forrónacis táncosnő kíséretében és letolta az egyébként vérprofi show-t, amely pont olyan volt, mint amilyenre Jason Derulo-tól számítottunk. Ment a szexizés – tekerés – árenbízés ahogy a nagykönyvben meg van írva, a 36 éves srác CD minőségben énekelt élőben, a műfaj és az előadó stílusából adódóan viszont kirobbanó energia maximum az egykori debütáló, In my Head című slágerből ömlött, ott viszont tényleg durván felrobbant a nézőtér.

Ilyen volt a show Zombori Józsi kollégánk lencséin keresztül:

Fotók: Zombori József

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb