Közélet

40 százalékkal esett vissza a tüdőrák-műtétek száma a Covid-járvány alatt

Átlagosan 10-20 százalékkal kevesebb daganatos beteget találtak a koronavírus-járvány öt negyedéve alatt, mint korábban – írja a Népszava a Népegészségügy legújabb számára hivatkozva. A lap szerint a járvány lecsengése óta sem sikerült visszaállni arra a szintre, ahol az egészségügy 2019-ben és azelőtt volt.

„A COVID-19 világjárvány hatása a daganatos betegek ellátására” címmel jelent meg egy tanulmány a Népegészségügy folyóirat idei első számában, amelyet nyolc magyar szerző jegyez. A kutatók azt vizsgálták, milyen hatása volt a koronavírus-járványnak a három legnagyobb daganattípus (tüdő-, emlő- és vastag- és végbélrák) kezelésére.

MINDHÁROM KEZELÉSTÍPUSBAN CSÖKKENT AZ ELLÁTÁS A COVID IDEJÉN

A tanulmány eredményei szerint mindhárom kezeléstípusban csökkent az ellátás a koronavírus-járvány alatt. Míg a kemoterápiás kezelések száma átlagosan 3,8-4,3 százalékkal esett vissza, addig a sugárkezeléseké 15-28 százalékkal. Ennél is durvább a járvány alatt elmaradt műtétek aránya:

  • a tüdőműtétek száma mintegy 40 százalékkal,
  • az emlőműtétek 12 százalékkal,
  • a vastag- és végbéldaganatos műtétek száma több mint 20 százalékkal esett vissza.

NEM CSAK A KEZELÉS, HANEM A FELISMERÉS IS AKADOZOTT

A Telex szemléjében azt írta, hogy a tanulmány szerzői kiemelték, hogy a járvány ideje alatt nem csak a rák kezelése, de a felismerése is akadozott. Így például hosszabb időszakokban szüneteltek a rákszűrések, és a terápiák megkezdése is sokaknál késett. Mindez annak tükrében igazán beszédes, hogy az EMMI egy korábbi levelében leszögezte: a pandémia miatt „egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb