Kikapcs

Rúzsa Magdi kimaradt a SZIN-ről, de Star Wars stílusban azért koncertezett egyet az Aradi Vértanúk terén (frissítve)

Vannak fellépők, akik köztudottan “tiltva” vannak a Szegedi Ifjúsági Napokról (ilyen a fideszes kötődésű Pataki Attila és az EDDA) és vannak, akik csak úgy kimaradtak az egyébként erős line up – pal előrukkoló 2022-es fesztiválról. Ilyen volt a közönségkedvenc (és szintén fideszes) Ákos, a pár hete Ásotthalmon koncertező Tankcsapda és a szimplán kimaradt Rúzsa Magdi is. Az utóbbi szombat este, Majkáékkal egy időben virtuálisan lépett fel mindössze 2 kilométerre a SZIN-től, az MVM Zenergia koncerten.

A szombat esti, a budapesti Erkel Színházban megtartott jótékonysági koncerten jól ismert darabok csendültek fel a klasszikus zene, a könnyűzene, a magyar népdalok, a francia sanzonok, a jazz, a rock és a régi magyar filmslágerek világából olyan előadókkal és átiratokban, amelyeket korábban még sosem hallhatott a közönség – írták a szervezők. A produkciót egyszerre több helyszínen,

  • Budapesten,
  • Debrecenben,
  • Pécsett,
  • Szombathelyen,
  • Miskolcon,
  • és Szegeden vetítették ki, így Rúzsa Magdi úgy csekkolt be az Aradi Vértanúk terére, mint ahogy Darth Sidious a Star Wars első részében Darth Vader csillagrombolójára, ott is volt, meg nem is.

A klasszikus zene, a könnyűzene, a magyar népdalok, a francia sanzonok, a jazz, a rock és a régi magyar filmslágerek világából jól ismert darabok szombat este olyan előadókkal és átiratokban csendültek fel, amelyeket korábban még sosem hallhatott a közönség. Rúzsa Magdi mellett Balázs János (zongora) és a Concerto Budapest szimfonikus zenekar lépett fel, az utóbbi Keller András vezényletével.

A virtuális koncert előtt a Junior Prima és Szeged Ifjú Tehetsége díjas Baílázs-Piri Soma lépett színpadra a szegedi állomáson, a produkcióban zseniálisan keveredett a klasszikus és könnyűzene, Soma játszott két Chopin-művet, aztán azok dzsesszváltozata következett.

Somáról nem először írunk, a mindössze 17 éves szegedi virtuóz egy éve Plácido Domingo-val adott közös koncertet:

FRISSÍTVE: EZÉRT NEM VOLT RÚZSA MAGDI ÉS ÁKOS A SZIN-EN

Cikkünk megírását követően futott be az infó: szeptember 24-én érkezik a KATTÁRS (nem, ez most nem valami KATA-témájú tüntetés) – Katolikus Társadalmi Napok című rendezvény a Dóm térre, ahol Rúzsa Magdi mellett a SZIN-ről szintén eltűnt Ákos és a Partfürdőn Fluor által szétcinkelt Tóth Gabi is fellép majd. Úgy tudjuk, az előbbi két fellépőt az egyházi eseményre hamarabb lekötötték, a komolyabb nevek pedig plusz – mínusz 30-90 napon belül nem vállalnak bulit ugyanabban a városban. Tóth Gabi pedig ugye, közéletileg mostanában ugyanaz a kategória, mint a fent említett Nemzeti Ufómágus, így aztán forrásaink szerint nem szívesen látott arc egy önkormányzati cég által szervezett eseményen.

Már megint ez a fránya politika…

Hamarosan egy újabb cikkel jövünk a KATTÁRS kapcsán, benne a részletes programokkal.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb