Szegedi Arcok

Boldog születésnapot Taxi Plusz!

A mi ünnepeltünk elképesztően sok nyereményt hagyott a szerkesztőségünkben, amit bizony oda is adunk nektek, de előtte bemutatjuk neked az ünnepeltet: a mai változó világban több mint három évtizedig a piac csúcsán lenni nem kis kihívás. A szegedi személyszállítás élharcosának számító Taxi Plusznak ez a bravúr kisujjból megy, sőt ma már megfelelnek minden kihívásnak: a gyorsaság, a biztonság, a klímás autó alapkövetelmény, de a Taxi Plusznál a kártyás fizetés, és az elképesztően jó applikáció is elengedhetetlen. Az emberségüket, társadalmi szerepvállalásukat pedig már egész Szeged ismeri.

Arról már írtunk korábban is, hogy 1987 az év, amikor  mozikban műsorra tűzik a Dirty Dancinget és a Robotzsarut, Szegeden pedig megalapítják a Gabriel Taxit. Akárcsak a Tisza-parti város, úgy az utasszállítás is sokat változott az elmúlt 35 évben, a Napfény városának első számú taxitársasága például 2006 óta már Taxi Plusz néven fut, de a gyorsaság, az utasok kényelmének kiszolgálása és a folyamatos fejlődés és fejlesztés állandó a Taxi Plusznál.

Az app, amit érdemes most azonnal letöltened, mert még a költséget is előre kiszámolja helyetted

Minden kocsiban bankkártyával fizethetsz, ingyenes applikációjukkal bárhova taxit is rendelhetsz, sőt azt is kiválaszthatod, normál vagy kombi, esetleg több személyes autóra van-e szükséged, és ha kedved úgy tartja, még csendes gépjárművezetőt is kérhetsz! A fuvar nyomkövetése alapnak számít, így legalább folyamatosan tudod, van-e időd még egy körre, amíg megérkezik a taxid. Általában nem lesz, mert a hívástól számítva 5-8 percen belül tényleg megérkezik majd az általad rendeld jármű, mivel a legközelebbi taxis kolléga tabletére küldi az információt az app. 

Az évtized problémája a generációváltás. A Taxi Plusz ezt is megoldotta

Természetesen jó fej , fiatalos kollégák nélkül nem működne ennyire sikeresen Szegeden a Taxi Plusz sem. Éppen ezért nagy öröm, hogy a generációváltást is meg tudták oldani, így a Taxi Plusznál jelenleg a dolgozók átlagéletkora 40 év.  A kollektíva pedig elérte, hogy a Taxi Plusz sokkal több, mint egy mezei közlekedési eszköz, mert ha kell:

  • szó szerint elküldheted őket bevásárolni
  • szállítanak csomagot, kisállatot
  • beindítják helyetted a kocsid (több alkalommal segítettek már nekünk is) 
  • ha parkoláskor égve maradt a fényszóró, autómentő szolgáltatásukkal a legkényelmetlenebb helyzetekből is kihúznak 
  • megoldják neked a költözést
  • sofőrszolgálattal is rendelkeznek (ami valljuk meg őszintén remek lehetőség a fesztiválok városában)

Szegeden tudjuk, akik több mint 30 éve hűségesek a városhoz, azokhoz a szegediek is hűségesek. Éppen ezért szeptember 2-án indul hűségjátékunk, ahol brutál mennyiségű Taxi Plusz kupont nyerhetsz! Részletekért sasold a Szeged365 Facebook oldalát!  

Ha megbízható útitársat keresel, válaszd a Taxi pluszt, ehhez nincs is más dolgod, mint tárcsázni az alábbi számok valamelyikét:

+36 62 555 555

+36 62 777 777

+36 62 470 470

+36 30 455 5555

vagy töltsd le aTársaság applikációját telefonodra:

Google Play áruházból itt,

az App Store áruházból pedig itt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb