Kikapcs

Szeged felett hasítanak át a Magyar Honvédség JAS39 Gripenjei, de most (tényleg) nem úgy – exkluzív Szeged365 interjú Báló Tamással, a Szegedi Repülőtér vezetőjével

Próbáltuk megszámolni, mennyi cikket írtunk a Magyar Honvédség JAS39 Gripenjeinek főszereplésével az orosz-ukrán háború kitörése óta, viszont őszintén bevalljuk, felsültünk vele: annyi tétel dobott be az oldalunk, hogy a végén képtelenség volt összeszámolni a listát. Egy valami biztos: február óta non-stop repkednek a Gripenek és persze, a Gripen-hírek is, éppen ezért adta magát, hogy a szegediek testközelből is megnézhessék a svéd Saab, Ericsson, Volvo és Celsius Aerotech cégekből megalakult Industrigruppen JAS által gyártott vadászbombázókat. Mint Báló Tamástól, a Szegedi Repülőtér vezetőjétől megtudtuk, hosszú évek egyeztetését követően sikerült megegyezniük a Magyar Honvédséggel, így a 2022-es, jövő hétvégén induló Szeged International Airshow-n a legendás vasmadarak is részt vesznek majd, sőt, péntek este egy 9 perces demo programot is bemutatnak majd. 

HÁROM NAP, HÁROM TÉMA, MEG UGYE A GRIPENEK 

Mindhárom nap más és más tematika szerint várják majd a szegedieket, az első nagy meglepetés rögtön pénteken éri majd a SZIA vendégeit, mint Báló Tamás elmondta, a tavalyi év naplemente utáni programjait tovább bővítették, az újdonságot két tétel fogja jelenteni,

  • egy 100 Drón felhasználásával megrendezendő night show,  
  • és a bevezetőben említett JAS39 Gripenek érkezése.

Mint a Szegedi Repülőtér igazgatója megkeresésünkre elmondta, pénteken, sötétedés után 100 drón fog Szeged városával és a repüléssel kapcsolatos motívumokat rajzolni az égre, mindezt pirotechnikai és fény látványelemekkel spékelik majd meg. “Hosszú évek óta egyeztetünk a Magyar Honvédséggel, büszkék vagyunk rá, hogy sikerült megegyeznünk és péntek este egy kilenc perces Gripen demo program is a show része lesz” – magyarázta Báló Tamás. 

NÉVJEGY: JAS39 GRIPEN 

A JAS 39 Gripen (magyarul: Griffmadár) egy negyedik, pontosabban “négy és feledik” generációs könnyű vadászbombázó repülőgép, amelyet a svéd Saab, Ericsson, Volvo és Celsius Aerotech cégből megalakult konzorcium, az Industrigruppen JAS gyárt. Tervezésénél alapvető szempont volt a többfeladatúság, amit a típusneve is tükröz, a JAS a Jakt (Vadász), Attack (Támadó), Spaning (Felderítő) szavak rövidítése. A típust 1996-ban állították szolgálatba a Svéd Királyi Légierőben, amely összesen 204 repülőgépet rendelt. Eddig a Cseh Légierő (12 + 2 db), a Magyar Légierő, (12 + 2 db) a Dél-afrikai Légierő (19 + 9 db), a Thai Királyi Légierő (12 db) valamint a Brazil Légierő (36db) vásárolta meg a típust. A cseh és magyar megrendelők részére gyártott vagy átalakított változatok NATO-kompatibilisek.

NYOLCADJÁRA LETT VILÁGBAJNOK, JÖVŐ SZOMBATON SZEGED EGÉN MUTATJA MEG, MIT TUD 

Báló Tamás büszkén újságolta, hogy az örök vendégnek számító Besenyei Péter és Vári Gyula mellett újabb legendák csatlakoznak a SZIA-hoz, többek között az egy hete, élete utolsó versenyén (Franciaország, Issoudun) újra VB-címet szerző vitorlázó műrepülő Tóth Ferenc is Szeged egén fog parádézni szombaton. A második napon a honvédség is visszatér, akkor Gripenek helyett egy ejtőernyős show-val jönnek majd. A gépek közül a JAK-3 névre hallgató második világháborús vasat említette, amelyet először 1943 nyarán a kurszki csatában vetettek be az ellenséges német Luftwaffe pilótái ellen. 

TÖRTÉNELMI PILLANAT: ÚJRA VAN MAGYARORSZÁGON HIDROPLÁN

Interjúalanyunk cunamiként zúdította ránk a jövő hétvégi programokat, mint magyarázta, a vasárnapot a helikopteres programoknak szentelik. Fülöp Timi kolléganőnk rákérdezett a szegediek örök kedvenceire, a hőlégballonokra is, mint mondta, péntektől kedd estig tart majd a Hőlégballon Közép-Európa Kupa, szóval az már biztos, hogy lesz mit nézni Szeged egén. A reptér-igazgató egy egészen különleges dologról is beszámolt: 

“Tavasz óta attól hangos a szaksajtó, hogy száz év szünet után újra van hivatalosan is használható hidroplán Magyarországon. Kereken egy évszázada még menetrend szerinti járat közlekedett a főváros és a magyar tenger között, a Duna vizéről felszállva és a Balatonon landolva, a történelmi hagyományok pár hónapja éledtek újjá” – nyilatkozta, majd hozzátette, természetesen az egyetlen lajstromozott példányt is elhozzák a  Szeged International Airshow-ra, a vendégek közelről is “megsimogathatják” majd a hidroplánt. 

A SZIA – Szeged International Airshow jövő pénteken rajtol, a napijegyeket és bérleteket IDE kattintva találod, mondanunk sem kell, elővételben még jobban megéri a dolog.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb