Közélet

Mihálik Edvin kikészült, követeli, hogy Orbán Viktor ne zárja le Szegedet

Pénteken öt év után Orbán Viktor tiszteletét teszi a Napfény Városában, amelynek kapcsán akkora lezárás-cunamit rendeznek, mintha Botka Lászlóra törne rá az önkormányzati választások előtt szokásos, ciklikusan négy évente visszatérő “felújítom az egész várost” roham. Az ügyben már vártuk, ki fog először hangosan kiakadni plusz tüntetést szervezni, jelentjük, a feladatra már be is futott az első jelentkező:

…and the winner is: Edvin Mihálik!

A zöld város tanácsnok a “követeljük, hogy Orbán Viktor ne zárja le Szegedet pénteken” című kisesszében fejtette ki véleményét, amelyben azt írta, hogy

“Orbán Viktor szegedi látogatása miatt pénteken le akarja záratni a belváros jelentős részét, több létfontosságú tömegközlekedési útvonalat, sőt a Belvárosi hidat és két napra még a rakpartot is. Nyilvánvalóan az a cél, hogy még csak látótávolságba se kerüljön bárki, aki elégedetlen a Fidesz-kormánnyal.”

A momentumos arc gyáva húzásnak nevezte a dolgot, amellyel meg fogják bénítani a városunk közlekedését és rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a szegedi embereket.

“Pedig éppen elég nekünk az a káosz, amit a felelőtlen kormányzással okoznak nekünk: rezsiemeléssel, adóemeléssel, megszorításokkal. Lehet, hogy a határvadászok esküje miatt idecsődül a fél Fidesz, Pintér Sándortól Kövér Lászlóig, és mindannyian el akarnak bújni a magyar emberek elől. De a szegediek attól még szeretnének közlekedni, munkába menni, iskolába vinni a gyerekeiket”

– folytatta posztját, majd a végére jött egy minden valamire való politikai kommunikációs szösszenetet lezáró követelős-felszólítós-mozgósító rész:

“Követeljük, hogy ne akadályozzák őket ilyen példátlan mértékű és teljesen indokolatlan lezárásokkal!”

Ennyi, that’s all, folks.

Tüntetést még (egyelőre) senki sem szervezett a szegedi politikusok közül, amint eszébe jut valakinek (rajtunk kívül), írni fogunk róla.

Korábban megjelent cikkeink a témában:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb