Mindenmás

Egy hétig razziázik a Kormányhivatal a szegedi utakon: a kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsikat szűrnék ki

Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik mától péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen, köztük Szegeden is – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfőn a Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint a közúti közlekedési környezetvédelmi akció keretében a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy helyszínen végeznek kitereléses közúti ellenőrzést a kormányhivatalok.

A KIRÍVÓAN ROSSZ ÁLLAPOTÚ GÉPKOCSIKAT KÉT HÓNAPON BELÜL IDŐSZAKOS MŰSZAKI-KÖRNYEZETVÉDELMI VIZSGÁRA KELL VINNI

A műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal a benzines járműveket gázelemzővel, a dízeleseket füstölésmérővel vizsgálják. Idén részecskeszámmérésre alkalmas eszközzel bővül a műszerpark – írták. A szemrevételezéssel főként a szivárgásokat, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomokat vagy akár szabálytalan módosítás jeleit is észlelhetik a szakemberek. A minisztérium támogatásával megvalósuló akcióban a járművezetők megismerik autójuk állapotát, tudomást szerezhetnek az esetleges problémákról. A kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsikat két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálatra kell vinni – közölték. Hozzátették: a negyedszázados múltra visszatekintő közúti közlekedési környezetvédelmi akció az európai mobilitási hét állandó magyarországi kísérőprogramja.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวกีฬา
  2. Visszajelzés: project mancave
'Fel a tetejéhez' gomb