KözéletSmart Szeged

Közel 300 beruházást állít le a kormány, ugrott az SZTE Atlétikai Centruma és Science Park új központja

Közel 300 különféle beruházást húzott ki a fejlesztések közül a kormány, többek között a Szegedi Tudományegyetem atlétikai centrumának kivitelezése és a Science Park járműipari kompetencia központja is “fekete listára” került. A törölt tételek között utak, egészségügyi és sportintézmények szerepelnek, de le kell mondani iskolaépítésről, közintézmények energetikai fejlesztéséről, bekötőutakról és anyasági centrumról is.

Tízoldalas, összesen 284 tételt tartalmazó listát tett közzé a DK-s Vadai Ágnes kérdésére Lázár János építési és beruházási miniszter megbízásából helyettese, a Szegedi Tudományegyetemen végzett Csepreghy Nándor. Azokról a korábban tervezett állami beruházásokról van szó, amelyek “elhalasztásáról és átütemezéséről” eddig a kormány döntött.

A HVG által “Csepreghy-listának” elnevezett dokumentum a már kormánydöntéssel is jóváhagyottan meg nem valósuló fejlesztéseket tartalmazza, azzal, hogy “eddig”, vagyis szeptember 19-ig ennyiről döntött a kabinet. Ez sem kevés, a listán majdnem 300 tétel szerepel.

UGROTT AZ ATLÉTIKAI CENTRUM ÉS A SCIENCE PARK ÚJ KÖZPONTJA

A listát böngészve kiderül, hogy a kihúzott tételek jelentős része közlekedési és infrastruktúra beruházás, Szegedhez köthetően három tételt találtunk a nyilvánosan elérhető dokumentumban:

  • a Szegedi Tudományegyetem atlétikai centrumának kivitelezését,
  • a Science Park járműipari kompetencia központját,
  • és a városunkat Soltvadkerttel összekötő út két érintett szakaszának felújítását.

A tervrajzok szerint így nézett volna ki a Hattyas sori atlétikai centrum:

…és így a Science Park kompetencia központja:

Ugyanerre a sorsra jutott Csongrád-Csanád megyében a bordányi, a kisteleki, a mindszenti, a nagymágocsi és a sándorfalvi, valamint a szentesi szabadidős-egészség sportpark és a mórahalmi komplex fejlesztő centrum is.

A hétfőn nyilvánossá tett, felfüggesztett állami beruházások listája, rajta a 284 tétellel az alábbiakban böngészhető:

SEMMI SEM MARADHAT “TORZÓBAN”, AMIT MÁR ELKEZDTEK, BE IS FOGJÁK FEJEZNI

A Lázár János vezette tárca miniszterhelyettese a napokban a Portfolio Property Investment Forum konferenciáján megerősítette, jelenleg 10 ezer milliárd forintnyi nyitott állami beruházási állomány sorsáról kell, kellett döntést hozni, mivel elfogytak a fejlesztések mögötti források – idézte Csepreghy Nándort a Promenad24. A korábban a szegedi Bohács Zsolt és B. Nagy László kampányfőnökeként is dolgozó politikus úgy fogalmazott, ideológiai megközelítéstől függetlenül kijelenthető, hogy a döntés fő oka a háború.

Mint mondta, a futó állami beruházások többletfinanszírozási igénye nagyjából 750 milliárd forint. Kiemelte, eddig több mint 270 beruházás felfüggesztéséről, törléséről született döntés 2100 milliárd forint értékben.

A fő cél, hogy a már megkezdett fejlesztéseket befejezzék, vagyis semmi sem maradhat torzóban, ahol viszont még nem indult meg a munka, nem nyitották meg az építési naplót, ott a háborús gazdasági válság miatt átütemezésre, halasztásra van szükség.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb