Mindenmás

Napi trash: most épp a nádasban kötött ki egy LIME roller Szegeden

Cudar idők járnak a LIME-rollerekre, melyekből találtak már megrongált példányt egy Budapesti körúti fa tetején és a baktói töltés oldalában is. Az utóbbi hetek szegedi termését követően úgy éreztük, a dolgot már nem lehet tovább fokozni, aztán kiderült, hogy mégis:

Kristóf nevű olvasónk a bajai úti Téglagyári Tavak egyikének partján, a nádas mellett talált egyet.

A kétkerekű még korábban kerülhetett oda, mivel a fotón látható, jelen pillanatban is a tóban rozsdásodó rollertípust már legalább egy éve lecserélte a szóban forgó multicég. Mint a felfedező kedvű szegedi fiatalember írta, azóta már kétszer is cserélték a flottát komolyabb változatra.

“Nagyon úgy fest, nem sikerült mindet begyűjteni maradéktalanul. Ez már biztosan nem képes jelet adni magáról, ki tudja mióta lehet itt és, hogy egyáltalán miféle előzmények után jutott erre a sorsra szerencsétlen”

fejtette ki olvasónk, aki szeptember 6-án látta meg a pórul járt rollert, majd legutóbbi ott jártakor, szeptember 17-én már nem volt ott. Kristóf egyébként egy roppant részletes tudósítással rukkolt elő a Bajai út mellett található tavak horrorisztikus állapotáról, az alábbi, tegnap megjelent Urbex365 cikkben rengeteg fotót találhatsz, többségük egészen elkeserítő képet fest:

Korábbi cikkeink, az elkóborolt LIME-rollerek témakörében:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb