Kikapcs

Horthy Miklós domborművet avatnak Szegeden

Túri Török Tibor muzeológus-szobrász Horthy Miklós domborművét avatják fel október 15-én szombaton, a szegedi Délvidék Házban. Az eseményre a Vitézi Rend Csongrád-Csanád, Békés megyei törzskapitánysága küldött meghívót, a program így fest:

  • Egy történeti konferenciával indítanak majd, amelynek témái az 1944-es magyar békekötés dilemmái lesznek, az aszalnál pedig többek között a vásárhelyi Emlékpont Múzeum szegedi igazgatója, Miklós Péter is helyet foglal majd.
  • Ezt követően Túri Török Tibor domborművét avatják majd fel, amely Horthy Miklóst ábrázolja, itt Mihálffy Béla is beszédet mond.
  • Este borkóstolót tart a Kárpátia Borház,
  • majd Dr. Rock, alias Pleskonics András és Miklós Péter fog beszélgetni az Októberi vasárnap című filmről, amelyet este 8-tól le is vetítenek a helyszínen.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.) a 20. századi magyar történelem meghatározó alakja volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia tengerésztisztje, majd 1909–1914 között Ferenc József szárnysegéde volt, IV. Károly az első világháború alatt ellentengernaggyá, majd az őszirózsás forradalom utolsó napján altengernaggyá léptette elő, a Monarchia flottájának utolsó főparancsnoka volt, később is mindig tengerész egyenruhában reprezentálta magát. Részt vett a köztársaság kikiáltását követő proletárdiktatúra elleni forradalomban, a Nemzeti Hadsereg fővezére lett.

A királyság visszaállítása után megszilárdította az államhatalmat, 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig ő volt a Magyar Királyság kormányzója, de a király visszatérését megakadályozta. Külpolitikájában meghatározó volt az ország területi revíziója. Bár személye a mai napig éles viták tárgyát képezi, egy valamit senki sem tudott elvitatni tőle: az ország roppant dinamikus fejlődésen ment keresztül a Horthy-korszakban.

Nevéhez fűződik a háború által tönkretett gazdaság helyreállítása:

  • Ugrásszerűen fejlődött az ipar, melynek hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez 30%-ról 36%-ra nőtt.
  • Helyreállt a cserearány egyensúlya: a protekcionista politika kiszorította azokat a késztermékeket, amelyeknek a világpiaci ára magas volt, helyettük olcsó félkész termékek és nyersanyagok kerültek be az országba, lehetővé téve az importpótló fejlesztést.
  • Megszületett a magyar alumíniumés vegyipar, világszínvonalú termék lett a magyar izzólámpa, a motorvonat és a rádió.

A második világháború alatt eleinte próbált katonailag semleges maradni, de a második bécsi döntés után, 1941-től már elköteleződött a tengelyhatalmak mellett. 1944 tavasza, az ország német megszállása után is hatalmon maradt, az ősz folyamán még megpróbált kiugorni a háborúból, azonban a nyilasok átvették a hatalmat és lemondatták. A németek fogvatartották feleségével együtt Bajorországban, ahol a háború után is maradt. A politikától visszavonult, családjával 1949-ben Portugáliába emigrált és ott is halt meg, 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb