Közélet

Kétmilliárdos lesz a villanyszámla a szegedi lézeres kutatóintézetben

Az ország egyik legnagyobb energiafelhasználó tudományos intézménye a szegedi lézeres kutatóintézet. Az ELI-ALPS már tavaly is több száz millió forintot fizetett az áramért, és még nagyobb kiadás várható, de emiatt pénzügyi gondokra nem számítanak, a kutatások zavartalanul folyhatnak. A jövő évben új napelem-parkot telepítenek, ami a működéshez szükséges áram nagy részét helyben előállítja majd az intézetnek – szúrta ki a Telex.

Mint írják, a lézeres kutatóintézetben az elmúlt évek során azért nőtt az energiafelhasználás, mert az újabb berendezéseket egymás után helyezték üzembe. Közben azért igyekeztek a takarékosságot is szem előtt tartani, így a vártnál kisebb mértékben emelkedett az áram költsége – válaszolta Dr. Szabó Gábor fizikus professzor, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője a Telex kérdésére. Elmondta, hogy a legtöbb áramot nem is maguk a lézerek fogyasztják, hanem az épületgépészeti berendezések. Az áramszükséglet nagyságrendjéhez képest a gázfogyasztás szinte jelentéktelen mértékű, a villany árának mindössze a tizedét fizették érte.

ÖTSZÖRÉSE NŐTT A VILLANYSZÁMLA

A villanyszámlájuk az elmúlt egy év alatt az ötszörösére nőtt, és még további, majdnem kétszeres emelkedésre kell számítani a következő évben – mondta Szabó professzor. A tavalyi, mintegy 280 millió forintos éves villanyszámla helyett jövőre már 2,6 milliárd forintot kell kifizetni. Ez azért nem okoz pénzügyi gondokat, mert az ELI-nek vannak tartalékai. A koronavírus-járvány idején kevesebb kutató érkezett, mint tervezték, és új berendezések beszállítására is várakozni kellett a járvány miatt, ezért voltak kisebbek a költségeik az előre számítottnál.

BIZTOSÍTOTT AZ ELLÁTÁS

A portál azt is írja, hogy a meglévő szerződések alapján az áramellátás az idén és jövőre is biztosított, azaz a kutatások továbbra is zavartalanul folyhatnak. A tervek szerint 2023-ban elkészülhet az intézet mellett az állami támogatással épülő, új napelempark, amely az áramfogyasztásnak nagy részét biztosítja majd. Ennek a közbeszerzését már elbírálták, a megépítése pedig nem marad el az állami kiadások általános csökkentése miatt. A napelemekkel lefedik majd a kutatóközpont melletti kis tavat, amely a csapadékból származó vizet tárolja, és a parkolóhelyek fölé is napelemeket telepítenek.

RENDKÍVÜLI TISZTASÁG

A szegedi kutatóközpontban folyamatosan fenn kell tartani a kísérletekhez kedvező, állandó páratartalmat, mert az a lézerek működését befolyásolhatja. Ugyanígy szabályozzák a hőmérsékletet és a levegő tisztaságát is, mert akár egy rossz helyre került porszem is hatással lehet egy mérésre. A dolgozóknak pedig olyan védőfelszerelést kell viselniük, amiből csak a szemüveg szolgálja az ember megóvását, míg a ruházat a kísérleti hely tisztaságát védi. A laboratóriumba nem léphet be kívülről érkező személy, a látogatók képernyőkön keresztül nézhetnek be a laborokba. Az érdeklődőket például a kutatók éjszakájának programján is fogadják ma.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb