Sport

Kis Máté szombaton visszatér, sőt, 2023-ban lehet, hogy Szegeden mehet a bajnoki címért

A korábbi magyar bajnok és WBO interkontinentális bajnok, Kis Máté október 16-án már 23. meccsét vívja a profik közt – adta hírül a budapesti gálát szervező New School Promotion. A bejelentést követően felhívtuk a szegedi klasszist egy Szeged365 villáminterjúra, ahol kiderült, a vasárnap esti ellenfele egy egyiptomi srác lesz, de ha minden jól megy, az év elején lehet, hogy Szegeden mehet majd bajnoki címért.

A vasárnapi helyszín a budapesti BSK CrossFight lesz, ahol tavaly már ringbe léptek a csapat versenyzői. Az októberi eseményen a Szeged Sportolója díjas Kis Máté mellett egy másik rutinos profi, Krämer Péter is szorítóba fog lépni, de kesztyűt húz majd több fiatal amatőr öklöző is, köztük a többszörös magyar-bajnok Fodor Milán, illetve a profik közt már áprilisban bemutatkozó olimpikon Gálos Roland is.

A 8 menetesre kiírt meccsen ellenfele egy fordított alapállású egyiptomi fighter lesz, mint Máté megkeresésünkre elárulta, hosszú kihagyást követően tér vissza, nagyon vágyik egy parázs csatára. Felkészülése során főként az ütőerő fejlesztésére koncentráltak, mint mondta, egy hosszú, taktikus, de kemény bunyóra számít, amit természetesen szeretne idő előtt befejezni.

A 2021-ben Szeged Sportolója díjat kapott, civilben rendőrként dolgozó szegedi ökölvívó azt is elárulta, ha minden jól megy, az év elején címmeccset vívhat valamelyik komolyabb világszervezetnél, sőt, a tervek szerint mindezt Szegeden tehetné meg. Ehhez azonban kell a hétvégi győzelem, hajrá Máté!

Az esemény a BSK Crossfight-ban lesz vasárnap este 6-tól, Máté az utolsó előtti meccsen lép szorítóba. A bunyó telt házas, azonban az NSP YouTube csatornáján élőben lehet majd nézni, a streamet mi is át fogjuk venni.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวกีฬา
'Fel a tetejéhez' gomb