Közélet

Szeged környékére szállítják a Magyar Honvédség legújabb harci gépeit, jön a szupermodern Lynx KF41-es

“A magyaroknak ütőképes, elrettentő erejű hadseregre van szüksége” – mondta a miniszterelnök az önkéntes katonák eskütételén szombaton Budapesten. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány visszaadja a honvédség megbecsülését, és modern hadiipart épít. Az eseményen átadták a honvédség új gyalogsági harcjárművét is, melyből 2023-ig 46 darabot kap Magyarország a német gyártótól. A vadonatúj Lynx KF41-eseket és az “ARV Buffalo” harcjárművontatókat délután 4-ig a Hősök terén állítják ki, majd ma este a fővárosból Hódmezővásárhelyre szállítják, a 21:00-kor induló menet az M5, az M43 és a 47-es utakat is érinti.

DÉLUTÁN 4-IG LEHET MEGNÉZNI AZ ÚJDONSÁGOKAT A HŐSÖK TERÉN

Vasárnap reggel 8 és 16 óra között lehet megtekinteni Budapesten, a Hősök terén a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a

  • Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et,
  • és az “ARV Buffalo” harcjárművontatót – számolt be róla az MTI.

2023-ig 46 Lynx harcjárművet szállít a Rheinmetall a Magyar Honvédségnek, azután 2029-ig 172-t, amelyeket Magyarországon gyártanak majd, derül ki a Honvédelmi minisztérium tájékoztatásából.

Szintén reggel 8-tól délután 4-ig lehet megtekinteni a Hősök terén a Gidrán nevet viselő többfeladatú, de elsősorban támogató szerepkörben alkalmazandó, jó terepjáró képességű, páncélozott harcjárművet, valamint két BTR páncélozott szállítót is.

ESTE 9-KOR INDUL A MENET VÁSÁRHELYRE

A járműveket a Hősök teréről október 16-án, azaz ma este 21:00 órakor szállítják Hódmezővásárhelyre

  • a Dózsa György út,
  • Kerepesi út,
  • Veres Péter út,
  • Szabadföldi út,
  • 3. sz. főút,
  • M0 autóút,
  • M5 autópálya,
  • M43,
  • 47. sz. út útvonalon.

A Magyar Honvédség azt kéri az autósokról, hogy az érintett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

Arra kérnek mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen.

“A Magyar Honvédség a jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát” – fogalmaztak a tárca közleményében.

Fotók: Rheinmetall, MTI

Kapcsolódó cikkek

7 hozzászólás

  1. Visszajelzés: รับทำ SEO
  2. Visszajelzés: ติดเน็ต ais
  3. Visszajelzés: bk8
  4. Visszajelzés: website link
  5. Visszajelzés: gunpowder
'Fel a tetejéhez' gomb