Szegedi Arcok

Az energiaválság újabb áldozata: végleg bezárja kapuit az egyik szegedi étterem

“Szomorú hírrel érkeztünk, ugyanis éttermünket a drasztikusan megnövekedett energiaárak miatt kénytelenek vagyunk bezárni” – jelentette be a szegedi Árkád első emeletén található vendéglátóhely, a The Marquis Facebook oldalán pénteken. Mint írták, a The Marquis november 14-től zárja be végleg kapuit.

MÁR TÖBB MINT 10 VÁLLALKOZÁS DÖNTÖTT A BEZÁRÁS MELLETT SZEGEDEN

A The Marquis nem az első már Szegeden, akiknek meg kellett hoznia ezt a nehéz döntést. Bő egy hete írtunk a Milleniumi Kávéház ideiglenes, illetve a Menü Étterem végleges bezárásáról, vasárnap estére azonban egy újabb Szeged365 olvasói fotó érkezett hozzánk, egy újabb megszűnt szegedi üzlet kapcsán. Bő 10 év működés után egyik napról a másikra eltűnt a 2008-ban megnyitott Napfény Parkban lévő Mobil és Laptop Shop is. Sajnos szinte minden hétre jut egy-egy bezárás a jellegzetes, közkedvelt szegedi üzletek, éttermek sorából, az utóbbi időszakban többek között

  • a Gulyás Csárda, 
  • a Tiszavirág Hotel és Kávézó,
  • a Kredit Pub,
  • a Süti nem Süti,
  • a Zsolnay Porcelán üzlet, 
  • a Kígyó utcai Norbi Update bolt,
  • a Milleniumi Kávézház,
  • valamint a Dublin Pub,
  • a Mi Újság? Kávézó, ami csak júniusban nyitotta meg a kapuit, de már be is zárt,
  • ahogy a Makra Lángosház is bezárta kapuit,
  • és a Csongrádi sugárúti Menü Étterem is a bezárás mellett döntött, az utóbbi egyébként hamarosan ABC-ként folytatja.

A The Marquis csapata posztjukban reményeit fejezte ki az iránt, hogy valamilyen formában még lesz lehetőségük vendégeikkel találkozni a jövőben.

Forrás: The Marquis Szeged Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb