Közélet

Katonai ügyészként is szolgált a férfi, aki megölte a feleségét Szegeden (18+)

Újabb gyilkosság híre rázta meg a héten a Napfény Városát, mint arról korábban beszámoltunk, egy 45 éves férfi fojtotta meg feleségét a Hétvezér utcában. Az ügyről a rendőrség első közleményét követően rengeteg részlet derült ki utólag, mint nem hivatalos, de több irányból megerősített forrásból megtudtuk, a gyilkosságot elkövető szegedi a Központi Nyomozó Főügyészség katonai ügyészeként dolgozott korábban, századosi rendfokozata volt.

Bár a férfi Szegeden adta fel magát, pénteken valamiért Szolnokon történt meg a letartóztatás. Ilyesmi akkor szokott előfordulni, ha a bíróság valamiért elfogultságot jelent be az ügyben. Sajtóértesülések szerint az ok az lehetett, hogy a 45 éves elkövető közjegyzőként dolgozott Szegeden, azonban szombat este több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a komoly mentális problémákkal küzdő férfi pár éve még századosi rendfokozatban, a Központi Nyomozó Főügyészség katonai ügyészeként szolgált.

MINDEN INFORMÁCIÓ EGY HELYEN, AMI SZERDA ÓTA KIDERÜLT

Mivel a szomorú témában a rendőrség és az ügyészség szűkszavú közleményein túl rengeteg információ jelent meg itt-ott, az alábbiakban az eddig kiderült részleteket összegezzük, tételesen, röviden. A közösségi médiában keringő hoaxokat természetesen nem írjuk le, csakis azokat az értesüléseket, amelyeket biztos forrásokból sikerült visszaigazoltatnunk.

  • A gyilkosság a rendőrség és az ügyészség által kiadott közlemények alapján kedd este 9 és másnap hajnal 4 között történhetett, Szegeden, a Hétvezér utcában.
  • A beszámoló szerint a 45 éves férfi és felesége összeveszett, majd a férfi a hálószobában az ágyon fekvő nő mellkasára térdelt, két kézzel megragadta nyakát és addig szorította, amíg a nő már nem mozdult.
  • A törvényszéki információk szerint a gyilkost végül a saját édesapja kísérte be szerda este a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol a férfi feladta magát. A későbbiekben már arról értesült az egyik országos portál, hogy a férfi bár bejelentette a gyilkosságot, mégis tagadta a bűncselekmény elkövetését a gyanúsítotti kihallgatása során.
  • A szomszédok szerint a jogász féltékeny lehetett feleségére, ezért végzett vele. A TV2 Tények arról is tudomást szerzett, hogy a párnak van egy kétéves gyermeke, aki nem zárható ki, hogy a lakásban tartózkodott a gyilkosság idején.
  • Az elkövetőről a hétvégén több olyan információ is érkezett a Szeged365 szerkesztőségébe, amely eddig nem került nyilvánosságra. Köztiszteletben álló orvos családból származik, jogász végzettségét 2002-ben szerezte Szegeden. Áldozatával 10 éve alkottak egy párt, több, őket ismerő olvasónk is azt írta, hogy a gyilkosság előtt a felesége a válást fontolgatta. Bár a korábbi híradások arról szóltak, hogy a férj legutóbb közjegyzőként dolgozott, szombat este több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, hogy a férfi korábban századosi rendfokozatban, magas ügyészségi-katonai pozícióban is szolgált:

a Központi Nyomozó Főügyészség katonai ügyésze volt éveken át.

Az utóbbi információ azért is izgalmas, mert – mint korábban írtuk – nem hivatalos sajtóinformációk szerint a 45 éves szegedi férfi évek óta nagyon komoly mentális problémákkal küzdött, tévképzetei voltak, a “hangok” beszéltek hozzá, ezért állítólag gyógyszereket is szedett. Az ügyben vasárnap reggel levelet írtunk a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztályának, arról érdeklődve, hogy tudtak-e az illető mentális problémáiról, illetve arról, hogy milyen pszichológiai vizsgálatokon kell átmennie annak, aki katonai ügyészi pozícióba kerül. Amint válaszolnak, cikkünk frissülni fog.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb