Szegedi Arcok

Homokdűnék, majomkenyérfák, spaniferrel fixált lengéscsillapító, avagy ilyen volt a Budapest Bamako Rally Afrikában a szegedi csapatok szemével

Húsz nap, 20 ezer kilométer, egy életre szóló kaland teli kihívásokkal, lélegzetelállító tájakkal ismeretlen vidékeken a fekete kontinens vadromantikával fűszerezett belsejében. Ez a Budapest Bamako Rally, a világ legnagyobb amatőr rallyja, amelyen két Csongrád-Csanád megyei csapat is indult október 21-én Budapestről, majd ért célba sikeresen több mint két hét után november 8-án Sierra Leonéban. Az afrikai útról, élményekről és kalandokról Muráti Kamillóval, a szegedi KAM Home Goes 2 Bamako csapat tagjával és Berecz Richárddal, a pusztaszeri  P2B Pusztaszer to Bamako csapat tagjával beszélgettünk.

“MINDENFÉLE ARCÁT LÁTTUK AFRIKÁNAK”

A nem mindennapi izgalmakkal kecsegtető út, miután a csapatok, – a szegedi KAM Home Goes 2 Bamako Muráti Kamillóval és Botyánszki Bencével, a pusztaszeri P2B Pusztaszer to Bamako csapata pedig Berecz Richárddal és Hamza Ernővel a fedélzetén -, egész Európát átszelték, Marokkóban, Tangerben vette kezdetét. Tanger egy egészen európai stílusú modern, pezsgő és szép város, hatalmas épületekkel, irodaházakkal, mesélte Kamilló. Mint mondta, ahogy kiléptek Tangerből viszont teljesen megváltozott a táj, s a Szahara sivatagos homokdűnéi között találták magukat. Az Atlasz-hegység és az első szaharai dűnerendszerek után pedig a Draa völgye és az Atlanti-óceán homokos partja következett.

„Mindenféle arcát láttuk Afrikának, iszonyatos nagy élmény volt. Jártunk a mélyhomokos sivatagi utaktól kezdve a kavicsos, homokos és sziklás tengerparti tájakig mindenhol, ahol 40-50 kilométert pár méterre az óceántól tettünk meg. Gyönyörű volt az Atlasz – hegység is, ahogy áthaladtunk Marokkón. Lenyűgöző volt a Nyugat – Szaharának kietlensége, hosszú egyenes útjai, ahol nem betonon, hanem földúton mentünk, de mégis mérnöki pontossággal nyílegyenes úton. Fantasztikus volt” – emlékezett vissza Kamilló.

VÁLTOZATOS TÁJON VEZETETT A CSAPATOK ÚTJA

Öt kemény marokkói nap elteltével érkeztek meg a csapatok Mauritánia zord sivatagos tájaira, Szenegál homokos szavannáira, majd Guinea zöld dzsungeljeibe és vörös salakos magasföldjeire. „Mauritánia elmaradott, szegény ország, a közbiztonság sem olyan, mint Európában, ott nem szabad megállni az út mellett autót szerelni. Ott azért próbálják az embert rendesen lehúzni, ahol csak tudják” – idézte fel Ricsi, majd hozzátette, Mauritániához képest Szenegál éles váltás volt, itt már egy modernebb fejlődő afrikai országba érkeztek. Szavannás tájakon autóztak, ahol hatalmas majomkenyérfák szegélyezték az útjukat, sőt a pusztaszeri csapat itt találkozott először varacskos disznóval. Ricsi szerint Guinea hasonló ország benyomását keltette, mint Szenegál, csak borzasztóan kaotikus utakkal. Mint mesélte, itt belefutottak olyan utakba, ahol az aszfaltozott főút egyszer csak átvált egy sziklás hegyoldalon vezető útba. „26 kilométeres volt ez a szakasz, de kétórába telt mire átjutottunk” – emlékezett vissza Ricsi.

„Az esősebb, szavannásabb területeken rendkívül párás volt a levegő. Óriási vízeséseket láttunk, természetes hidakon keltünk át, csobogókban, kisebb-nagyobb hozamú folyókban fürödtünk, vízesések alatt tusoltunk. Azután beértünk olyan helyekre, ahol már teljesen zöld volt minden, ez már a szenegáli rész volt és Guinea. Zöld bokrok és fák ölelték az utunkat, haladva a párásabb, kevésbé zöld területek felé, Sierra Leonéba, ahol véget is ért a rally” – folytatta Kamilló a kalandos út történetét. Sierra Leone nagyon szép ország, fűzte hozzá Ricsi, viszont borzasztóan szegények az emberek és a közbiztonság sem a legjobb, mondta el.

ITT ILLIK AJÁNDÉKOKAT ADNI NEMCSAK A GYEREKEKNEK

Kamilló és Ricsi abba is beavatott, hogy a helyiek mindenhol nagy örömmel fogadták őket. Mint mondták, látszódott rajtuk a nagy öröm és várakozás, tudták, hogy jönnek a csapatok, no meg várták azokat az ajándékokat, amelyeket magukkal hoztak, hiszen egyik csapat sem érkezett üres kézzel, azontúl, hogy egy Sierra Leone-i iskolának vittek adományokat, útközben nagyon sok helyen osztottak apróságokat főként a gyerekeknek, mint füzetet, ceruzát, vagy éppen egy tollat.  „Kisebb falvakban álltunk meg, ajándékokat adtunk át, tervezett, illetve nem tervezett helyeken is. Az a rengeteg mosoly, amit láttunk, az fantasztikus volt. Néha kicsit túlzásba is vitték az örömködést, de szerencsére tudtuk a helyzetet kezelni. Volt, hogy felmásztak a kocsi hátuljára, oldalára, mindenhova, egy-egy helyen 20-30 ember csimpaszkodott a kocsinkba. Nem tudtuk, hogyan fogunk visszaszállni egyáltalán, de azért csak sikerült” – árulta el Kamilló.

„Nagyon szeretik az ajándékokat, nemcsak a gyerekek tartják a markukat, hanem, ha megállít a rendőr, neki is egy tollat, vagy egy sapkát illik adni. Ez ott elfogadott, teljesen természetes” – tette hozzá Ricsi. Szerinte ennél sokkal félelmetesebb pillanatok voltak a két határ közötti rendőrségi kihallgatások, amikor azt sem tudta az ember, hogy mire megy ki a játék. Mint mondta, végül probléma nélkül elmehettek, csak előtte negyedórán keresztül faggatták őket a rendőrök egy tolmács segítségével.

SZÁMTALAN VESZÉLYT REJTETT AZ ÚT

Ricsi elmondta, vendégekként egy idegen országban tiszteletben kellett tartaniuk az ottani szokásokat, hagyományokat, bármennyire is szokatlan volt az európai szemmel. Mint mesélte, muzulmán ország lévén az ima idején szünetelt például a határforgalom, amikor nem tehetett mást az ember, mint várt. De nem csupán ezekhez a kulturális különbségekhez kellett alkalmazkodniuk a csapatoknak. Maga az út is számtalan veszélyt rejtett. „Már Marokkóban elkezdődtek azok a szakaszok, ahol mind a kocsi, mind a személyi épségre is nagyon kellett vigyázni. Volt olyan csapat, amely beesett például egy 8 méter mély szakadékba, fejére állt a kocsijuk, őket ki kellett menteni. A motorosok között akadt több kulcscsont, vagy alkartörés. Ezt mi annak tudtuk be az elején, hogy ott még bátrabbak voltak a versenyzők, illetve a csapatok. Később már semmi olyan nem volt, ami személyi sérülést okozott volna” – mondta el Kamilló, hozzátéve, a további út során már mindenki sokkal óvatosabb volt.

Nem csoda, hiszen akkor már sokkal fáradtabbak is voltak a résztvevők, hiszen reggeltől estig vezettek különböző nehézségű szakaszokon, ami nagyobb odafigyelést és koncentrációt igényelt. Sokszor 5-6 óra felé besötétedett már ott is, így a csapatokra szinte mindennap több órányi éjszakai vezetés várt sokszor a vaksötétben. „Volt olyan szakasz, ahol 40 kilométert hat óra alatt tettünk meg, az úgynevezett radiátor útnak csúfolt részen Dél-Marokkóban, ahol olyan az út, mintha öntöttvas radiátorok lennének lefektetve, melyből éles, apró 10-20 centis földdarabkák álltak ki végig” – idézte fel Kamilló.

“SPANIFERREL FIXÁLTUK A HÁTSÓ LENGÉSCSILLAPÍTÓT”

Szerencsére az út viszontagságai ellenére mindkét csapat megúszta kisebb műszaki hibákkal a kalandot. „Egyszer kaptunk defektet, de az is csupán annyi volt, hogy észrevettük, egy patkószeg van a kerékben, ami le sem eresztett. Kiszedtük, megjavítottuk és mentünk tovább. Ez egy viszonylag egyszerűen orvosolható hiba volt. Ezenkívül még két gondunk akadt az autóval, de ezért abszolút az utak minősége és a környezet adottságai okolhatók: a bal hátsó lengéscsillapítónk beszakadt, illetve ugyanezen a napon körülbelül egy két órával előtte a keret stabilizátorunk eltört, ezen kívül más problémánk az autóval nem volt. Kényszer szüli az autószerelőt, spaniferrel sikerült megoldani a hátsó lengéscsillapítónak fixálását, ami 300-400 kilométert kibírt még ezután, amíg olyan helyre nem értünk, ahol meg tudtuk rendesen javítani” – idézte fel Kamilló.

KAMILLÓÉK MÉG KINT AFRIKÁBAN ELADTÁK AUTÓJUKAT

Kamilló azt is elárulta, miután célba értek, még kint Afrikában eladták az autójukat és repülővel jöttek haza. Mint mondta, egy európai cég talált rájuk, éppen amikor szervizben voltak. Kint nagyon nehéz jó autót találni, így a helyiek körében népszerűek a verseny résztvevőinek járgányai, így a rally-s csapatok közül sokan a piacon adták el járműveiket. Kamillóék terepjáróját egy norvég cég vette meg, akiknek van egy afrikai jótékonysági szervezete, így jó szívvel váltak meg a sokat megélt autótól, remélve, hogy a jövőben is jó szolgálatot fog tenni.

JÖHET A KÖVETKEZŐ BUDAPEST BAMAKO RALLY?

„Afrika magával ragadja az embert, beszippant. Először úgy gondoltam, hogy soha többet, mert rengeteg pénz, idő, energia és fáradtság volt ez az út, de ahogy hazaérve elkezdtem mesélni az élményeimet, ez megváltozott, most már azon gondolkodom, hogyan tudnék legközelebb menni” – árulta el Ricsi.

„Nagyon sokat tanultunk ezen az úton, amit szeretnénk majd kamatoztatni ezen, vagy egy másik versenyen a jövőben. 2023-ban biztos nem megyünk ilyen volumenű versenyre, a 2024-es Budapest Bamako Rally rajtját pedig még meglátjuk. Bencével nagyon jó csapatot alkottunk, ha megyünk, biztosan együtt. Ezúton is szeretnénk hálásan megköszönni minden támogatónknak, akik segítették az utunkat” – mondta el Kamilló, aki azt is elárulta, bár még az út hatása alatt vannak, máris belevetik magukat a jótékonyságba, december 3-án és 4-én ugyanis jótékonysági Mikulás túrára indulnak a szegedi Szia! Kávézóval karöltve. Erre az eseményre kezdeményeztek gyűjtést a szervezők erre a hétvégére, vasárnap, november 27-én várják az alsóvárosi Szia! Kávézónál azokat az adományokat, amelyeket majd a Mikulás túrán a gyerekek cipőjébe csempésznek.  

Fotók: KAM Home Goes 2 Bamako és P2B Pusztaszer to Bamako csapata

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: why not check here
  2. Visszajelzés: casinos not on gamstop
'Fel a tetejéhez' gomb